Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Pénteken a Magyar Mezőgazdasági Múzeum épületében adták át „Az Erdő álma” természetvédelmi-irodalmi pályázat díjait. 2020-ban a járványhelyzet ellenére is 946 darab vers, próza és mese érkezett be országosan a 6-19 éves korosztálytól.

A zsűri elnöke, Halász Judit Kossuth- és Jászai díjas színművész értékelésében elmondta: sok jó gondolatot látott értékes megfogalmazásokban, amelyek elősegítik a természetvédelmi szemléletformálást.


Ötödik éve kerül meghirdetésre a Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület természetvédelmi-irodalmi pályázata, melynek idei címe és témája „Az Erdő álma” volt. Minden évben arra kérik a gyerekeket, hogy írják le a természetben tapasztalt élményeiket az irodalom eszközeit használva.

A díjátadóra a legszigorúbb járványügyi elővigyázatosságok mellett került sor, s az 50 díjazott gyermekből 42 részt is tudott venni az eseményen.

„A felhívásra tavaly 1316 pályamunka érkezett. Idén a vírushelyzet sajnos rányomta a bélyegét a gyerekek aktivitására, azonban így is 946 írással pályáztak, aminek nagyon örülünk” – mondta Marincsák Ibolya egyesületi elnök, főszervező.

A beérkezett műveket nyolc kategóriában ismert szakemberekből álló zsűri bírálta el, melynek elnöke idén Halász Judit Kossuth- és Jászai díjas színművész volt.

„Nagy örömet okoz nekem, hogy mennyi tehetség mutatkozik meg évről évre az egyesület pályázatain 6-tól 19 éves korig minden korosztályban. Sok jó gondolat érkezett értékes megfogalmazásokban, amelyek elősegítik a természetvédelmi szemléletformálást” – hangzott el Halász Judit értékelésében.

A zsűri további tagjai 2020-ban: Finta Éva József Attila díjas költő; Kozák Mari költő, meseíró; Hajnal Éva költő; Jóna Dávid költő; Kardos M. Zsöte költő; Balku László író, újságíró.

Minden kategória első hat helyezettje értékes jutalomban részesült és a helyezett pályaműveket könyvben is megjelentetik. A kötetet és a pályázatot már harmadik éve támogatja az Agrárminisztérium.


Eredmények

6-9 éves korosztály Vers kategória:

  • I. helyezett: Adravecz Katalin, Bicske, Szent László Általános Iskola, felkészítő tanára: Barnaföldi Rebeka Sára
  • II. helyezett: Kovács Benedek Krisztián, Tabajd, Szent László Általános Iskola, Bicske, felkészítő tanára: Barnaföldi Rebeka Sára
  • III. helyezett: Kihári Hanga, Bicske, Szent László Általános Iskola, Bicske, felkészítő tanára: Barnaföldi Rebeka Sára
  • IV. helyezett: Kiss Flóra Anna, Hajdúnánás, Bocskai István Általános Iskola, AMI és Kollégium, felkészítő tanára: Agárdi Zoltánné
  • V. helyezett: István Zoárd Benett, Tyukod, Kiss Áron Általános Iskola, Porcsalma, felkészítő tanára: Belényesi Pálma
  • VI. helyezett: Simon Dominik, Bicske, Szent László Általános Iskola, felkészítő tanára: Barnaföldi Rebeka Sára

6-9 éves korosztály Mese kategória:

  • I. helyezett: Palkó Lana, Budapest, Harmat Általános Iskola
  • II. helyezett: Bolgovics Sára, Szolnok, Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és AMI, felkészítő tanára: Garzsikné Barsi Mónika
  • III. helyezett: Tóth-Ignáth Alexandra, Debrecen, 8 éves, Benedek Elek Általános Iskola
  • IV. helyezett: Kassay Fanni, Székelyudvarhely, Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Székelyudvarhely, felkészítő tanárai: Kapusi Emese, Mircse Zsuzsánna
  • V. helyezett: Hock Maja Vivien, Kátoly, Szederkényi Általános Iskola, felkészítő tanára: Hantos Cecília
  • VI. helyezett: Sajtos Petra (Szolnok, Szent-Györgyi Albert Általános Iskola, felkészítő tanára: Ságiné Szabó Erika

10-14 éves korosztály Vers kategória:

  • I. helyezett: Balázs Blanka Margit, Kolozsvár, Románia, Apáczai Csere János Elméleti Líceum
  • II. helyezett: Gubián Anna, Székesfehérvár, Hétvezér Általános Iskola, felkészítő tanára: Mecsei Balázs
  • III. helyezett: Tóth Viola, Ágfalva, Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Sopron
  • IV. helyezett: Puja Jázmin, Eger, Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, felkészítő tanára: Hománé Móra Éva Irén
  • V. helyezett: Tamás Ilka, Nyíregyháza, Kodály Zoltán Általános Iskola, felkészítő tanára: Földesi Rita
  • Megosztott VI. helyezett: Virág Fruzsina, Debrecen, Hunyadi János Általános Iskola, felkészítő tanára: Macziné Repka Tünde
  • Megosztott VI. helyezett: Csizmarik Gerda (Nyékládháza, Kossuth Lajos Általános Iskola, Nyékládháza, felkészítő tanára: Kocsis Erika

10-14 éves korosztály Próza kategória:

  • I. helyezett: Tomasik Petra, Szomód, Íriszkert Általános Iskola, felkészítő tanára: Cserpesné Horváth Márta
  • II. helyezett: Sipos-Csík Lili, Budapest, ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium
  • III. helyezett: Gortva Nikolett, Győr, Móricz Zsigmond Általános Iskola felkészítő tanára: Horvátné Paár Zsuzsa
  • IV. helyezett: Devecseri Sára, Sopron, Hunyadi János Óvoda és Általános Iskola, felkészítő tanára: Pécz Ágota
  • V. helyezett: Kuklis Richárd, Orgovány, Orgoványi Álralános Iskola és AMI
  • VI. helyezett: Venyige Viktória, Biharkeresztes, Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola és AMI, felkészítő tanára: Kissné Tóth Edit

10-14 éves korosztály Mese kategória

  • I. helyezett: Terhes Hanna, Miskolc, Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium, felkészítő tanára: KovácsKatalin
  • II. helyezett: Benkő Martin Gergő, Makó, Kálvin téri Református Általános Iskola
  • III. helyezett: Rácz Lili Szonja, Szabadbattyán, Táncsics Mihály Általános Iskola, Székesfehérvár
  • IV. helyezett: Szaszák Nikolett, Békéscsaba, Erzsébethelyi Általános Iskola, felkészítő tanára: Kisné Adamik Veronika
  • V. helyezett: Dobi Valentina, Balmazújváros, Balmazújvárosi Általános Iskola Kalmár Zoltán Tagintézménye, felkészítő tanára: Radóczné Bálint Ildikó
  • VI. helyezett: Szalai-Szabó Zsófia, Maglód, Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, felkészítő tanára: Bíró Róza

15-19 éves korosztály Vers kategória:

  • I. helyezett: Barta Georgina Kata, Székesfehérvár, Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI
  • II. helyezett: Bass Mátyás, Sóskút, Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI
  • III. helyezett: Lugosi Csenge Anna, Zalaszántó, Kisfaludy Sándor Gimnázium, Sümeg (Azóta már az ELTE hallgatója)
  • IV. helyezett: Horváth Márk Sándor, Szombathely, Boldog Brenner János Iskola, Gimnázium és Kollégium, felkészítő tanára: Domján Péterné
  • V. helyezett: Bodnár Gabriella, Gemzse, Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Vásárosnamény, felkészítő tanára: Vezse Róbertné Tóth Gabriella
  • VI. helyezett: Bíró Sára, Románia, Marossárpatak, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely

15-19 éves korosztály Próza kategória:

  • I. helyezett: Rátz Marcell Bálint, Pápa, Petőfi Sándor Gimnázium
  • II. helyezett: Lugosi Csenge Anna, Zalaszántó, Kisfaludy Sándor Gimnázium, Sümeg (Azóta már az ELTE hallgatója)
  • III. helyezett: Kész Sarolta, Csíkszereda, Románia, Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium
  • IV. helyezett: Kiss Sarlott Melani, Veszprém, III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és AMI, Zirc
  • V. helyezett: Homovics Panna, Debrecen, Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma
  • Megosztott VI. helyezett: Sztebel Judit, Rád, VSZC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma, Vác
  • Megosztott VI. helyezett: Lengyel Karola, Tapolca, II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Budapest

15-19 éves korosztály Mese kategória:

  • I. helyezett: Bodnár Imola, Miskolc, Herman Ottó Gimnázium
  • II. helyezett: Tasnádi Róbert, Szombathely, Kanizsai Dorottya Gimnázium
  • III. helyezett: Sztrida Emília, Budapest, Városmajori Gimnázium
  • IV. helyezett: Parrag Liliána, Fertőendréd, Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola, felkészítő tanára: Dergezné Élő Rózsa
  • V. helyezett: Kanjo Tamara, Szlovákia, Eperjes, HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Szentes
  • VI. helyezett: Bránya Katalin (Kiskunfélegyháza, 20 éves, KSZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnáziuma

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.