Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Sokakat érint, mégis tabuként kezeljük. Úgy gondoljuk, illetlenség erről a témáról nyilvánosan beszélni, tanácsot kérni, orvoshoz fordulni pedig túl időigényes. Ezért aztán órákat töltünk azzal, hogy az interneten megtaláljuk a megfelelő megoldást a problémánkra, pedig a székrekedés nem szégyen, és a tévhitekkel ellentétben sok esetben nem tehetünk róla - derült ki a Dulcolax sajtóbeszélgetésén.

A téma aktualitását egy hazánkban frissen elvégzett kutatás adja, melyből többet megtudhatunk a problémáról. Ma Magyarországon a székrekedés szinte népbetegségnek számít, amely a 16 év feletti lakosság 34%-a számára okoz problémát. Különösen a nők érintettek, a betegek mintegy 70%-a közülük kerül ki.

A szakértők szerint a helytelen táplálkozás mellett számos ok állhat a székrekedés hátterében, amelyeken sokszor akármennyire egészségtudatosan is élünk,  illetve bármilyen házi praktikát vagy természetes gyógymódot is vetünk be, nem tudunk segíteni. Szerencsére ma már számos modern készítmény létezik, amelyek megfelelő alkalmazásával mindenki kíméletes és hatékony megoldást találhat a székrekedés problémájára. De egyáltalán mikor beszélhetünk székrekedésről? Általában a székletürítés gyakorisága mindenkinél eltérő lehet, de orvosi értelemben akkor beszélünk szorulásról, ha hetente 3 alkalomnál ritkábban van spontán széklet.

Szeretünk azonban nem tudomást venni erről a problémáról amíg csak lehet. A tavaly 500 nő körében végzett hazai reprezentatív Dulcolax kutatás eredményei alapján a megkérdezettek fele 3-4 napot vár a kezelés megkezdése előtt, elviselve a nyomasztó tüneteket, minden 14. ember pedig akár több mint egy hetet. Amennyiben a székrekedéses állapot folyamatosan fennáll, vagy a kezelést követően hamarosan újra visszatér, krónikus székrekedés állapítható meg, amely kapcsán mindenképpen forduljunk kezelőorvosunkhoz, aki segít kiválasztani a megfelelő terápiát.

Mik lehetnek a háttérben megbúvó lelki tényezők?

„Sokan hajlamosak saját magukat hibáztatni: össze-vissza eszem, állandóan rohanok, a héten megint nem jutottam el tornázni, ma sem ittam eleget – hangzanak az önvádak, melyek azonban csak részben igazak és sajnos sok esetben nem segítenek megoldani a problémát, mi több a folyamatos önmarcangolással pszichésen tovább súlyosbíthatjuk saját helyzetünket. Ez persze nem jelenti azt, hogy az egészséges életmód – rostgazdag táplálkozás, sok folyadék, rendszeres mozgás – nem fontos az egészséges emésztéshez” – mondta el Dr. Piczkó Katalin pszichiáter. „Sokan kínosnak érzik a témát, így nem mernek segítséget kérni, amely szintén fokozza a szorongást és negatív hatással van az anyagcserére.”  

Mik lehetnek még a kiváltó tényezők?

Az életmódon és a lelki tényezőkön túl azonban az életkor is hatással van az emésztésre, hiszen az évek előrehaladtával eleve lassul az emésztés, a vastagbél izmainak hatékonysága csökken, sőt a nőknél még a terhesség és a menopauza alatti hormonális változások is beleszólhatnak a folyamatba. Fontos tudni, hogy egyes betegségek – a pajzsmirigy-alulműködés, a cukorbetegség, illetve a Parkinson-kór – valamint bizonyos fájdalomcsillapítók, vérnyomáscsökkentők, savkötők, depresszió elleni gyógyszerek mellékhatása is lehet szorulás.

Milyen tünetekre figyeljünk?

A „normális” székletürítési tartomány a napi kettő és a heti három alkalom között van. Az ennél kevesebb gyakoriság általában már kellemetlenségeket okoz. Az érintettek többsége puffadásra, szélgörcsre (50%), kemény, bogyós székletre (54%), fájdalmas székletürítésre (45%), rossz közérzetre panaszkodik (42%), amely a megkérdezettek 43%-ának mindennapi életére is nagyban rányomja bélyegét.

Mik a kezelési lehetőségek?

Először is próbáljunk meg lehetőségeinkhez mérten minél tudatosabban étkezni és többet mozogni. Akár napi 30 perc séta is elég lehet. Ha aggódunk valami miatt, forduljunk családunkhoz, vagy barátainkhoz, illetve különböző relaxációs technikák elsajátítása is hasznos lehet.

A Ducolax felmérés alapján a megkérdezettek mintegy fele először megpróbál szilvalekvárral, több joghurttal, gyümölccsel, stb. segíteni a problémáján és csak utána fordul gyógyszeres készítményhez. Noha néhány esetben ugyan a rostdús táplálkozás elősegítheti a székrekedés megszüntetését, valójában csak az esetek 20%-ában mutatható ki hatás a rostbevitel fokozásakor![1].Mi több, a krónikus székrekedésben szenvedő embereknél a rostanyag-bevitel megemelése súlyosbíthatja is a tüneteket, főleg elégtelen folyadékfogyasztás mellett. Amikor viszont az életmódbeli változtatások és a házi praktikák már nem használnak, és még mindig fennáll a székrekedés problémája, akkor egy megbízható gyógyszer sokat segíthet a mindennapok könnyebbé tételében.

"Az emberek több mint fele - ha végre elszánja magát - a gyógyszerészétől kér tanácsot a megfelelő hashajtó kiválasztásában. Ez valójában nem meglepő, hiszen ők a szakmai tudásuknak köszönhetően hiteles és gyors információforrásnak számítanak a megfelelő készítmény azonnali elérhetősége mellett. 37% próbál a családtagoktól, barátoktól információt szerezni, míg az embereknek csak az egynegyede az, aki orvoshoz fordul problémájával” – mondta el Dr. Bölcs Judit, gyógyszerész. A modern orvostudománynak köszönhetően ma már számos, különböző kiszerelésű és erősségű készítmény létezik a székrekedés megoldására, amelyek minden igényt kielégítenek.

A Dulcolax felmérése alapján 10-ből 6-an a tablettát részesítik előnyben, mivel gyorsan hat és bármikor könnyen bevehető. Vannak viszont olyanok, akiknek nehézséget okoz a gyógyszerek lenyelése – számukra a cseppformátumú készítmény jelentheti a megoldást (33%). Legkevesebben a kúp formátumot választják, amelyet legtöbben gyors, helyileg kifejtett hatása miatt kedvelnek (6%).” Hitek, tévhitek Számos hit és tévhit kering a köztudatban a téma kapcsán, amelyeknek csak kis része igaz.  Ehhez kapcsolódóan bővebb információt a háttéranyagban talál. [1] Forrás: American Journal of Gastroenterology

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.