Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2013. november 3., vasárnap

A Fővárosi Önkormányzat kiemelt közlekedésfejlesztési beruházásainak megvalósításáért felelős Budapesti Közlekedési Központ megkötötte a szerződést az 1-es villamos Puskás Ferenc Stadion M (Kerepesi út) és Közvágóhíd közötti szakaszának felújítására, valamint a Közvágóhíd és a Fehérvári út közötti új villamosvonal-szakasz megépítésére. Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója és Sal László, az A-HÍD Zrt. vezérigazgatója, valamint a Colas Alterra Zrt. részéről  Görbedi László vezérigazgató és Sokorai István igazgatósági elnök 2013. október 31-én aláírta a nettó 13.298.000.369 forint értékű kivitelezési szerződést, így a megvalósítás már idén december elején elkezdődhet elsőként a Rákóczi híd környezetében, majd 2014 tavaszától az egész szakaszon. A munkálatok várhatóan 2015. első félévében fejeződnek be. Az 1-es villamos meghosszabbítása átszállásmentes kapcsolatot teremt Kelet-Pest, Dél-Pest és Újbuda között, valamint az 1-es villamos és a 18-as, 41-es és 47-es vonalak között. Terveink szerint a későbbiekben egészen a Kelenföld vasútállomásig hosszabbítanánk meg az 1-es villamost. Az újonnan épülő pálya Újbudán füves burkolatú lesz, a vonal pedig végig teljesen akadálymentes.

Felújítás a Kerepesi úttól a Közvágóhíd megállóhelyig

Az 1-es villamosvonal felújításának második szakasza a BKK korábbi közbeszerzési kiírásához és a már zajló munkákhoz kapcsolódva a Puskás Ferenc Stadion M (Kerepesi út) és a Közvágóhíd H megállóhelyig tart. Az ezredfordulón épült szakaszon nincs szükség teljes körű pályarekonstrukcióra, ugyanakkor az áramellátási rendszer fejlesztésére és a peronok megújítására, megemelésére teljes körűen sor kerül. A felújítás napi mintegy 50 ezer utast érint.

Az 1-es villamosvonal meghosszabbítása

Az 1-es villamos meghosszabbítása átszállásmentes kapcsolatot teremt Kelet-Pest, Dél-Pest és Újbuda között, valamint az 1-es villamos és a Fehérvári úton közlekedő 18-as, 41-es és 47-es vonalak között. Terveink szerint a későbbiekben egészen a Kelenföld vasútállomásig hosszabbítanánk meg az 1-es villamost. Az 1995-ben átadott Rákóczi híd már a hosszabbítás figyelembevételével épült meg, sajnos 1995 és 2010 között lényegében semmi nem történt a meghosszabbítás megvalósítása érdekében.

A vonal meghosszabbításával 3,2 kilométeres új villamosszakaszt építünk a Rákóczi híd–Szerémi út–Hengermalom út vonalán, és – a meghosszabbítási tervekre tekintettel ideiglenes – végállomást a Fehérvári út és a Hengermalom út kereszteződésében. A Rákóczi hídon a villamospálya a hídpillérek két oldalán fut majd. A vonalon öt új, középperonos megállóhelyet alakítunk ki:

a híd budai hídfőjében, a Nádorkerti útnál;a híd lehajtóján, a Budafoki útnál;a Szerémi úton, a Hauszmann Alajos utcánál;a Szerémi út és a Hengermalom út csomópontjában;és az ideiglenes végállomást a Hengermalom úton, a Fehérvári útnál.

További részletek, érdekességek az új szakaszról:

Az új vonalszakaszon váltót létesítünk a leendő Budafoki út megállóhely  közelében, amely biztosítja, hogy a villamos visszafordulhasson a vonal egy részén bekövetkező zavar (baleset, műszaki meghibásodás miatti leállás stb.) esetén.Az új 1-es vonal és a Fehérvári úti villamosok közötti üzemi célú vágánykapcsolat biztosításához a 18-as, a 41-es és a 47-es villamos Hengermalom úti megállóhelyét áthelyezzük.Az új pályán a közlekedés tervezett sebessége a Rákóczi hídon 60 km/h lesz, az 50 km/h jogszabályi határ alól felmentést kérünk.A Szerémi úton és a Hengermalom úton is füves burkolatú vágány épül.A Nádorkerti út és a Budafoki út megállóhoz az esélyegyenlőség biztosítása érdekében egy-egy gyalogos-aluljárót építünk három méter szélességben egy-egy új lifttel, valamint nyitott lépcsőfeljáróval a meglévő támfalak közé.A Szerémi és a Hengermalom úton nagy számú közművet kell kiváltanunk és védelembe helyeznünk a villamospálya kialakításával és az útépítéssel összhangban.A Hauszmann Alajos utca és a Hengermalom út között – a Szerémi út kiszélesítéséhez kapcsolódva – az út jobb oldalán szükség lesz a jelenlegi zajárnyékoló falak átépítésére.

Akadálymentes, esztétikus megállók

A megállóhelyi peronok szintén átépülnek, hiszen az 1-es villamos vonalán is az uniós forrásokból Budapestre érkező új, alacsonypadlós, korszerű villamosok közlekednek majd (erre a közbeszerzés jelenleg is tart). A jelenleginél magasabb, a villamos padlójával csaknem egy szintben elhelyezkedő, 26 centiméteresre tervezett peron nemcsak a mozgásukban korlátozottak számára teszi egyszerűbbé a le- és felszállást, hanem a babakocsis-kisgyermekes szülők és az idősek közlekedése is sokkal könnyebbé válik. A gyalogos-aluljárók lépcsője mellett liftek (Nádorkerti út, Budafoki út) vagy rámpák (Közvágóhíd) is épülnek.

A szolgáltatási színvonal emelésén kívül az esztétikus megoldásokra is törekszünk, ezért a meglévő megállóhelyi peronokat építészeti szempontból egységesítjük: korszerű utasvárókat (peronlefedéseket) és utaskényelmi berendezéseket helyezünk el, amelyekkel javítjuk a közlekedők komfortérzetét. Például megújulnak a hangosítóberendezések, az utasvárók, a padok, a támaszkodók, a szemetesek és az utastájékoztató mechanika. Az összes megállóhelyet kamerarendszerrel szereljük fel.

A Rákóczi híd mindkét oldalán lévő – azaz a jelenlegi Közvágóhíd H végállomáson és a tervezett budai hídfőbeli – megálló teljesen akadálymentesen megközelíthető lesz már a rakpartokról. A kerekesszékkel közlekedőknek nemcsak rámpát, de liftet is kialakítunk, hogy nehézség nélkül közelíthessék meg az akadálymentes peronokat.

A Népliget M és a Közvágóhíd H megállóhelyen a lépcsőket és a rámpát is magába foglaló egyedi peronlefedés készül. A villamosvonal minden további megállójában korszerű, 18 méter hosszú utasvárót létesítünk.

A kivitelezés része az „1-es és 3-as villamosvonalak továbbfejlesztése I. ütem” projektnek, mely 93,92% uniós támogatás felhasználásával realizálódik. A Budapesti Közlekedési Központ 2011 szeptemberében kötötte meg az ehhez szükséges támogatási szerződést.

Tarlós István főpolgármester hivatalba lépése és a BKK létrejötte óta több mint 100 milliárd forint értékben kötöttünk támogatási szerződést közlekedésfejlesztési beruházásokra. Az elmúlt két évben elnyert európai uniós forrásokból és vissza nem térítendő támogatásokból építjük meg az 1-es villamos új szakaszát, rekonstruáljuk az 1-es és 3-as villamos vonalát, fejlesztjük a budai villamosközlekedést, veszünk új villamosokat és trolibuszokat, valósítjuk meg a Bubi projektet, és dolgozunk a következő évek korszerűsítésein.

Budapest, 2013. november 3.

Budapest Főváros Önkormányzata

Budapesti Közlekedési Központ

Kapcsolódó anyagok:

Authors: BKK

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.