Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A felújítás alatt álló 3-as metróvonal húsz állomásából tizennyolc lesz akadálymentesen megközelíthetővé, a tervek szerint öt állomáson úgynevezett ferdepályás lifteket építenek. Az erről szóló megállapodást Tarlós István főpolgármester és Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) elnöke írta alá csütörtökön Budapesten. A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén jóváhagyott megállapodás értelmében várhatóan speciális ferdepályás kabinfelvonókkal oldják meg az akadálymentesítést az Arany János utca, a Ferenciek tere, a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Klinikák állomoson. A Dózsa György út metróállomás akadálymentesítését a metróvonal északi szakaszának felújítása után, a forgalomba helyezést követően végzik majd el, legkésőbb 2020 szeptember végéig. Az Ecseri út és a Pöttyös utca esetében ideiglenesen korlátlifteket építenek, végleges megoldás 2023. december 31-ig születhet.

Tarlós István főpolgármester a megállapodás aláírását megelőzően emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Közgyűlés 2014. augusztus 25-én döntött az M3-as metróvonal infrastruktúrájának és járműparkjának megújításáról. Azért nem korábban, mert a BKV adósságállományát csak 2015-ben vállalta át a kormány, addig kötelezettséget vállalni nem volt lehetséges – emelte ki. Hozzátette: a kormány döntése alapján a beruházás felkerült az EU IKOP-listájára, a támogatási összeg 137,5 milliárd Ft, vagyis megvan a munkák fedezete.

- A Főváros számára ennél a beruházásnál is fontos az akadálymentesítés, az, hogy biztosítsuk a mozgásukban korlátozottaknak a közlekedési járművek használatához való jogot és lehetőséget. Ezzel egyidejűleg erősíteni fogjuk az igazolványok erősítését, mert a mozgáskorlátozottak kárára tapasztalhatók olykor visszaélések – tette hozzá.

Emlékeztetett rá, hogy már a metrófelújítás előkészítése során koncepciótervek készültek, annak megoldására, hogy az állomások akadálymentesítése megtörténjen, „szemben a 2-es metró felújításával, ahol összesen két állomás akadálymentesítését végezték el". Az egyeztetések jóval előbb megkezdődtek, mielőtt az elbukott ellenzéki népszavazási kezdeményezés felmerült volna – jegyezte meg.

Kitért rá, hogy az akadálymentesítés az eredeti elképzelések szerint is összesen 12 állomást érintett volna. Az akadálymentesítés már korábban megvalósult a Kőbánya-Kispest végállomáson, az Árpád hídnál, Újpest-Városkapunál pedig a Budapest-Esztergom vasútvonal felújítása keretében oldják meg az akadálymentesítést. További 9 állomásra (Újpest-központ, Gyöngyösi utca, Forgách utca, Lehel tér, Nagyvárad tér, Népliget, Határ út, Nyugati pályaudvar és Deák Ferenc tér) elkészültek az engedélyezési tervek, és megvannak az elvi építési engedélyek.

Tarlós István közölte: a Főváros hosszú hónapokkal ezelőtt megkezdte az egyeztetést a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével az M3-as metróvonal állomásainak akadálymentesítése ügyében. - A most aláírandó megállapodással sikerül megnyugtatóan rendezni a kérdést – jelentette ki, köszönetet mondva az egyesület által tanúsított konstruktivitásért.

A főpolgármester elmondta, hogy az eddigieken felül a Főváros további 6 állomás – Dózsa György út, Arany János utca, Ferenciek tere, Kálvin tér, Corvin-negyed, Klinikák – akadálymentesítését vállalja, a projekten kívül, de azzal párhuzamosan. A felújítás végére az akadálymentesítés is befejeződik.

A Klinikák állomásnál a peronszint és a felszín között épülne ferdepályás felvonó, ez a becslések szerint nettó 640 millióba kerülhet. A Corvin-negyednél a peronszint és az aluljárószint között ferdepályás felvonó, az aluljáró és a felszín között hagyományos felvonó épülne nettó 929 millió forintból. A Kálvin térnél a peronszint és az aluljárószint között épülne ferdepályás felvonó nettó 671 millió forintos becsült összegből, a Ferenciek terénél pedig nettó 656 millió forintból. Ennél a két állomásnál az aluljáró és a felszín között már van lift. Az Arany János utcai állomás esetében a peronszint és a felszín között ferdepályás felvonót építenének. Ennek becsült költsége nettó 653 millió forint.

A Dózsa György úti állomásnál a peronszint és a felszín között lifteket építenének, amelyek - lehetőség szerint - az aluljárószinten is megállnának. A Dózsa György úti állomás akadálymentesítésére az északi szakasz üzembe helyezését követően kerülhet sor, mivel a szerkezetépítési munkákhoz a jelenleg közlekedő

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.