Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Magyarország nemzetközi tevékenységének fő irányaiban a választások eredményétől függetlenül folyamatosság és kiszámíthatóság várható - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök a diplomáciai testület képviselőinek újévi fogadásán hétfőn, Budapesten.

Az államfő hat területet ajánlott a diplomaták figyelmébe, ahol, mint leszögezte, nem lesz változás a választások után, bármi lesz is a polgárok döntése.

Első helyen említette, hogy minden párt úgy gondolja, "mi, magyarok az Európai Unió polgárai vagyunk, és azok is maradunk".

Lehetnek esetenként éles polémiák a brüsszeli intézményekkel, láthatják másképpen Európa jövőjét, vitatkozhatnak a fejlesztési források mértékéről, felhasználásának módjáról, vagy épp a kötelező kvótákról. A lényeg, hogy vitáikat nem az unió ellen, hanem érte, annak eredményesebb működéséért folytatják - mutatott rá Áder János.

Hozzátette: a nemzetközi stabilitás szempontjából a jövőben is kiemelten fontosnak tartják az észak-atlanti együttműködést, a NATO szerepét. Magyarország a szövetségből adódó valamennyi kötelezettségét teljesíti, és az idei évben egy olyan haderőfejlesztést indít el, amely a NATO-val szemben fennálló régi adósság törlesztését is lehetővé teszi - fejtette ki a köztársasági elnök.

Áder János harmadikként említette, hogy "számunkra magától értetődő", de az alkotmányban is rögzített, hogy Magyarország mindenkori kormánya felelősséget visel azokért a honfitársakért is, akik határainkon kívül élnek, s akiknek ősei a legtöbb esetben nem saját akaratukból lettek más országok polgáraivá.

Magyarország változatlanul arra törekszik - folytatta-, hogy minél szorosabb együttműködést építsen ki a szűkebb térség országaival, mert ennek révén hatékonyabban képviselheti - a hasonló történelmi fejlődés miatt oly sok esetben közös - értékeket és érdekeket.

Kitért arra is, hogy Magyarország minden politikai szereplője elkötelezett abban, hogy folytassák és erősítsék hozzájárulásukat a terrorizmus, a szélsőségek, a pusztítás megszállottjai elleni fellépéshez.

Áder János kiemelte még: mindannyian egyetértenek abban, hogy felelősséggel tartoznak a következő generációkért."A jövőben is becsülettel kivesszük majd részünket abból a munkából, amelyet a fenntarthatóság érdekében együttes erővel kell elvégeznünk" - fogalmazott, és kijelentette: vizeink, földjeink, természeti értékeink megóvása, gyermekeink, unokáink életesélyének biztosítása a jövőben sem lehet politikai alkudozás tárgya.

A köztársasági elnök azt mondta: bár a választási kampány mindig - és nemcsak Magyarországon - felfokozott érzelmekkel jár, ő minden fórumon arra kéri és biztatja a közszereplőket, hogy kellő tisztelettel forduljanak egymás felé és ne vitassák el annak lehetőségét, hogy a vetélytársnak is lehet igaza, őt is vezetheti tisztességes szándék. Emlékeztetett arra, hogy korábban is arra kérte a pártokat, hogy érveket érvekkel, és ne indulatokat indulatokkal mérjenek össze.

 

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.