Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Vidéken szegénységtudatos az emberek gondolkodása, ami részben annak tudható be, hogy alkalmazotti munkakörben, három műszakban, napi nyolc órás munkavégzés mellett is nagyon keveset keresnek, és nem mernek vállalkozni.

Mihalcsek Noémi, a Golden Events Kft. ügyvezetője szerint a helyzet megváltoztatásához első lépésben meg kell mutatni nekik, hogyan foghatnak bele egy vállalkozásba, és megfelelő tudásanyagot kell átadni nekik vidéki tréningek, képzések segítségével, hogy felismerjék a potenciális lehetőségeiket.

Magyarországon hatalmas a szakadék Budapest és a vidék között, ami a vállalkozókedvet illeti. A fővárosban teljesen más a közeg, az emberek sokkal motiváltabbak, merészebbek, főként azért, mert a turizmusra építik a vállalkozásaikat. Mindeközben más településeken az embereket egy belső félelem gátolja abban, hogy megvalósítsák álmaikat. Ezért viszont nem hibáztathatják magukat, mivel sokszor nincsenek a megfelelő tudás és információ birtokában.

Mihalcsek Noémi, a Golden Events Kft. ügyvezetője szerint hatalmas probléma vidéken, hogy egyáltalán nincs, aki megtanítsa az embereket vállalkozni, és emiatt sokan bele se gondolnak, hogy az alkalmazotti léten túl is van élet. Ráadásul azon a fiataloknak nincs megfelelő rálátásuk arra, hogy milyen oktatásba fektessék a pénzüket. Ők már egy új generációt képviselnek, és a szüleiknek sok esetben fogalmuk sincs, merre indítsák a gyerekeket a felgyorsult világban.

A rendezvényszervező vállalkozó a Mentorprogram aktív részeséként próbál irányt és jövőképet adni a fiataloknak. A kezdeményezés lényege, hogy a szakértők segítsenek lebontani a korlátaikat, hogy tisztában legyenek az értékükkel, bátran kiaknázhassák a tehetségüket. Egy presztízs-közösség, ami maradandó nyomot hagy a társadalomban örökségként.

„Nagyon keveset keresnek vidéken az emberek alkalmazottként, de a szegénységtudatos gondolkodásmódjuk miatt képtelenek kilépni a mókuskerékből. Meg kell tanítani nekik, hogyan lehet belevágni egy vállalkozásba, de ehhez el kell hozzájuk juttatni a szükséges tudásanyagot. Én büszke vagyok a gyökereimre, és szerencsi lányként küldetésemnek érzem, hogy támogassak olyan kezdeményezéseket, melyek segítik a vidéken élőket és az előre jutásukat” – fogalmazott.

Mihalcsek Noéminek úgy látja, hazánkban kirívó hiányosság, hogy a fővárosban élő kétmillió magyar és a Budapestre látogató külföldiek nem érdeklődnek a vidéki élet iránt. Ez rávilágít a turizmus hiányaira, amiben ő hatalmas fejlődési potenciált lát.

„Magyarország csodái egyrészt élményt adnak az embereknek, másrészt fejlesztik a vidéki vállalkozásokat is. Imádok repülni és ejtőernyőzni, és számomra gyakran kitárul a világ hazánk kincseire. Rendezvényszervezőként szeretném bemutatni ezeket a tájakat, látványosságokat, és olyan programokat próbálok szervezni, amivel országunk hírnevét vihetném és általuk pozitív irányba erősíthetném” – magyarázta a szakértő, aki tíz évig alkalmazottként dolgozott és ezután lett vállalkozó.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.