Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Több, mint ezren vettek részt az idei PREGA Konferencián.

Több, mint 100 előadás várta február 19-én és 20-án az ötödik PREGA – Precíziós Gazdálkodási és Agrárinformatikai Konferencia és Kiállítás látogatóit, akiknek száma idén meghaladta az ezret.

Az Agroinform.hu, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Agrármarketing Centrum által megrendezett kétnapos konferencia és kiállítás tematikája még soha nem volt ilyen részletes; a szántóföldi, kertészeti és állattenyésztési szekciók előadásai számos technológiai-technikai újdonságot, kutatási eredményt osztottak meg a jelenlévőkkel, emellett a résztvevők konkrét válaszokat kaphattak gyakorlati kérdéseikre.

A konferencián elhangzott többek között, hogy a fogyasztói preferenciák változása nyomán egyre nagyobb szükség van transzparenciára a teljes élelmiszer ellátási lánc mentén; egyre több olyan élelmiszert kell termelni egész éven át, ami közel lesz a városokhoz, kisebb a környezeti terhelésük és jobb minőségű a beltartalmuk. Elhangzott az is, hogy számos növénytermesztési probléma köthető a gyenge öntözővíz-minőséghez és az is, hogy az automatizáció mellett a robotizáció lesz a mezőgazdaság piacának vezető irányzata.

A beszédekből kiderült, hogy a kormány reagál a változásokra, az első napi miniszteri beszédben elhangzott, hogy elérhetővé fogják tenni a közigazgatási adatrendszerekben rejlő gazdaságfejlesztési potenciált. Nagy adatvagyon áll már most is a gazdálkodók rendelkezésére, amit jelenleg nem tudnak kihasználni – mondta el Nagy István, agrárminiszter. A digitális “agrár-rezsicsökkentés” célja minél több állami adatbázis ingyenessé és elérhetővé tétele. A témát a konferencia külön szekcióban is tárgyalta, ahol elhangzott: szükség van olyan széles körű és ingyenes adatelérést biztosító, magas színvonalú agrometeorológiai információs rendszer kiépítésére, amely hiteles meteorológiai adatokkal támogatja a gazdákat, de a kormányzat döntéshozatalát is segíti.

A legújabb technológiai fejlesztésekről is beszámoltak a résztvevők: szó volt sok más mellett a precíziós talajjavításról, a drónok növényvédelemben való felhasználásáról, és olyan öntözési rendszerekről, amelyek segítségével megvalósítható az optimális vízkijuttatás. De elhangzott az is, hogy a teljes hazai gyümölcstermő terület fele korszerűtlen, elavult, potenciálisan versenyképtelen és körülbelül negyede fejleszthető.

Az ilyen jellegű konferenciák azért is fontosok – mutatott rá több résztvevő is –, mert nemcsak saját szak- és érdeklődési területük új eredményeit ismerhették meg, hanem a kapcsolódó témák előadásaira, workshopjaira, kerekasztal-beszélgetéseire  is ellátogattak, így átfogó képet nyerhettek az agrárdigitalizácó, az agrárinformatika aktuális helyzetéről. Elhangzott az is, jó iránynak tartják, hogy a precíziós gazdálkodás gyakorlati megközelítése a korábbiaknál is nagyobb súlyt kapott.

Bolyki Bence, a PREGA főszervezője, az Agroinform.hu portálvezetője a konferencián elmondta: a PREGA innovatív, újra nyitott gazdálkodói rétege ma már szakmai közösséget alkot, ezek a gazdálkodók saját környezetükben továbbadják a tudást és a hozzáállást, így terjesztve a precíziós gazdálkodást.

Jakab István az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke beszédében elmondta: Magyarországon a korszerű vízgazdálkodási, vízhasznosítási rendszer megteremtésével és a rendelkezésre álló korszerű technológia alkalmazásával jelentősen lehet növelni a mostani agrárkibocsátást, különösen a hozzáadott értéket.

A PREGA rendezvénysorozat a jövőben is folytatódik, a szervezők célja továbbfejleszteni a konferenciát és más rendezvényeken is bemutatni a precíziós technológiákat. 2020-ban a PREGA február 18.-án és 19-én kerül megrendezésre, 2021-ben pedig az ECPA – Európai Precíziós Gazdálkodási Konferencia magyarországi megrendezése következik.

 

 

 

 

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.