Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Nem sok szó esik a szexuális kizsákmányolás áldozatává vált nőkről Magyarországon, mégis, ha jobban utánanézünk, látható, hogy egy létező és egyre terjedő problémáról van szó, beleértve az emberkereskedelmet is, a veszélyeztetettek köre pedig igen széles. Hajmási Dávid színészként szembesült először a problémával, ma azonban már tevőlegesen is részt vesz az áldozatok segítésében.

A Hazatalálsz című sorozat népszerű színészét évekkel ezelőtt kérték fel egy független darab egyik szerepére. A SozialMarie 2024 2. díját elnyert Kiállok érted című előadás ma is hatalmas népszerűségnek örvend. A téma sok tabut feszeget és olyan problémákat dolgoz fel, amelyek felhívják a figyelmet arra, milyen könnyen a szexuális kizsákmányolás vagy az emberkereskedelem áldozatává válhatnak egészen fiatal lányok. Dávid a szerepe mellett immár az áldozatokat segítő és a rehabilitációjukat lehetővé tevő Névtelen Utak Alapítvány nagyköveteként segít, most pedig egy adománygyűjtő akcióba is kezdett.

„Az Új nap, új remények kampány célja, hogy hat hét alatt igyekezzünk minél több támogatást összegyűjteni, amely az alapítvány munkáját segíti. Tavaly az általuk működtetett védett ház egy teljes havi költségét össze tudtuk gyűjteni, idén is minimum ez a cél” - mesélte Hajmási Dávid, aki a darabban játszott évek alatt számos olyan történettel találkozott, amelyek megrendítő élményekként érték, ugyanakkor megerősítették abban, hogy nem csak színészként, de immár nagykövetként is a nemes ügy mellé álljon.

„A Kiállok érted című darab azt mutatja be, hogyan sodródhat bele egy fiatal lány a prostitúcióba, hogyan válik kiszolgáltatottá és lesz emberkereskedelem áldozata. Az előadást olyan helyeken játsszuk, ahol a fiatalok érintettek lehetnek, majd egy feldolgozó beszélgetés követi az előadást. Ilyenkor mindig megdöbbentő azzal szembesülni, hogy akad, akinek már van személyes tapasztalata ebben a témában, akár 12-14 éves lányok is érintetté válhatnak, amibe egészen szörnyű belegondolni. Az egyik előadás után például egy fiatal fiú jött oda hozzám, hogy mit tegyen, ha van olyan ismerőse, aki szexuális kizsákmányolás áldozata. Később kiderült, hogy a barátnőjéről van szó, én pedig rájöttem, hogy annál többet kell tennem, mint játszani a darabban, hogy valahogy tevőlegesen is segítenem kell. Ezért is lettem nagykövet és igyekszem most minél több támogatást összegyűjteni” - tette hozzá a színész.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.