Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A jelenlegi gazdasági környezet, gondoljunk akár az adózási változásokra, az egyre növekvő inflációra, az euró–forint árfolyam kedvezőtlen alakulására, mind olyan hatással vannak a magyar kis és közepes vállalkozásokra, hogy a stabil működésből hirtelen csődközelben találhatják magukat.

Nincs idő halogatni! Meg kell találni azokat a problematikus pontokat, amelyek gyengítik a vállalkozás eredményességét, és félre kell tenni a pesszimista gondolkodást. Egy válságba ugyanis nem csak belebukni lehet, hanem sikeresen, megerősödve is túl lehet jutni rajta. A cégvezetőknek az egész eddigi gondolkodásmódjukat felül kell vizsgálniuk és a jelenlegi helyzethez alakítani. Aki a Covid előtti kedvező gazdasági környezetben nem képezett magának készpénztartalékot, nem figyelt a csapata összetételére vagy a vevői körére, az most nagy bajban van és még nagyobb bajban lesz, ha nem változtat ezen. Jó hír, hogy soha nem késő! Viszont  sokan azért kerülnek csődbe, mert még most sem képesek a váltásra.

Válságok korábban is voltak – nem csak túl lehet élni, hanem vannak, akik megerősödve kerülnek ki belőle
Gazdasági válságok voltak, vannak és lesznek. A pénzügyi és gazdasági válságot elkerülni nem tudjuk, ha viszont most megfontoltan végiggondoljuk a lehetőségeinket, felkészülünk rá, nemhogy jó eséllyel éljük túl, de még profitálhatunk is belőle. Ehhez azonban tudatos tervezésre, következetes megvalósításra és magabiztosságra van szükség.
A válságok hasonló forgatókönyv szerint zajlanak. Általában úgy kezdődnek, hogy a hosszan tartó gazdasági teljesítményromlás miatt a fogyasztók kevesebbet vásárolnak; emiatt idővel csökken a termékek és szolgáltatások értékesítése is. Ezért a termelők csökkentik a termelést; így csökken az érintett iparágak munkaerőigénye; ez munkanélküliséget szül, majd sok cég bezárásra kényszerül. Így csökken a piacon a tőkemozgás és eljutunk a gazdasági válsághoz.

Válságálló vállalkozás
A legtöbb vállalkozót ma az foglalkoztatja, miként lehet egy vállalkozás válságálló. Bár minden válság valamiképpen más, a közös vonások mentén fel tudunk készülni a következőre.
Az a vállalkozás fogja túlélni – sőt, akár felemelkedéssel zárni – a válságot, amelyik magabiztos, stabil háttérrel rendelkező, tudatos vezetőt tudhat magáénak; pénzügyileg stabil és vannak tartalékai; következetes, jól működő rendszerekben dolgozó, motivált munkatársakkal rendelkezik; megfelelő arányban épít az új és a meglévő vevőkre, és emellett nincs túl nagy kitettsége egyetlen vevő, ügyfél, termék- vagy szolgáltatástípus felé sem”.
A gazdasági válság, amellett, hogy sokak számára komoly kockázatot jelent, néhányak számára a kiemelkedés lehetőségét is magában foglalja. Tartozzunk ez utóbbi csoportba!

 

(www.digitalhungary.hu)

 

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.