Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 Az ország eddigi legnagyobb alapterületű csomaglogisztikai depóját adták át hétfőn Fóton, az üzem egyúttal a Magyar Posta első saját tulajdonú depója.

A zöldmezős beruházás kilenc hónap alatt valósult meg, mintegy 5 milliárd forintból - mondta el a Magyar Posta Zrt. (MP) vezérigazgatója. Schamschula György kiemelte, hogy a fóti depó kulcsszereplő, mert a központi nagy elosztó hubnak fog helyet biztosítani átmenetileg, a csomagok túlnyomó részét itt fogják feldolgozni. Felidézte: a posta tavaly nyáron indította el az MPL+ programot, amelynek célja a postai logisztikai hálózat teljes megújítása. Megemlítette azt is, hogy a felmérések szerint a mostani járványhelyzetben alig több mint egy hónap alatt 50 ezer új online vásárló jelent meg a piacon, "ehhez tavaly még nyolc hónap kellett". Schamschula György fontosnak nevezte, hogy a fejlesztés az idei csúcsszezon előtt fejeződhetett be.
    Juhász Edit nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és közműszolgáltatásokért felelős államtitkár emlékeztetett, hogy a postai szolgáltatások korszerűsítését a kormány az egyik kiemelt céljának tartja. A Magyar Posta az egyike azoknak a stratégiai állami vállatoknak, amelyek alapvető közfeladatot látnak el és társadalmi szükségleteket elégítenek ki - mondta.
    Az államtitkár kitért arra: az elmúlt években már látható az a tendencia, hogy az elektronikus kereskedelem jelentősége növekszik, ami dinamikus csomagvolumen-emelkedést is eredményezett. Hozzátette: a felmérések szerint ma már Magyarországon is több mint hárommillióan vásárolnak az interneten keresztül.
    Hangsúlyozta, hogy a mostani beruházás egy komplex fejlesztés része, aminek célja, hogy a postai szolgáltatások hatékonysága, színvonala a versenypiaci szolgáltatások szintjén maradjon, illetve meghaladja azt. Juhász Edit elmondta: a posta tulajdonosi joggyakorlója az MPL+ projektet a Magyar Posta története egyik legjelentősebb értékű beruházásának tartja. A fóti depó üzembehelyezésével az ellátásbiztonság növekedni fog, a szolgáltatási színvonal emelkedik, új munkahelyeket képes indukálni ez a beruházás, az itt dolgozóknak pedig modern munkakörülményeket biztosít.
    Tuzson Bence kormányzati államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövő a logisztikai szolgáltatásokban van, aki a logisztikát uralja, az fogja uralni a kereskedelmet. Ha a Magyar Posta erős, akkor képes lehet arra, hogy a magyar árukereskedelemben mint meghatározó elem a továbbiakban is részt vegyen. A  politikus fontosnak nevezte, hogy Fóton valósulhatott meg egy ilyen mértékű beruházás, ami megbecsülést jelent az itt élők számára, és 300 embernek biztosít megélhetést.
    Az üzem 15 ezer négyzetméter alapterületű, 32 dokkolókapuval és 50 kisteherautós beállással - olvasható az MP közleményében. A fóti üzem fogja ellátni Észak-Pestet, az északi-pesti agglomerációt és Észak-Budát. A depóban mintegy 300 csomagfeldolgozó és 40 irodai munkatárs dolgozik majd. A fóti telephely egyik kulcseleme az MPL+ logisztikai fejlesztési programnak, amely mintegy 50 milliárd forintból reformálja meg a teljes postai logisztikai infrastruktúrát. A projekt keretében a posta újjászervezi a logisztikai feldolgozó hálózatát: országosan 23 depót alakít ki, 19-et vidéken, 4-et a fővárosban.
    Az idei év egészére a posta mintegy 20 százalékos emelkedést vár a csomagmennyiségben a közlemény szerint. A fóti depót november végén helyezik üzembe.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.