Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A múzeumok szakmai szervezete, a Pulszky Társaság alapította díj történetében először kapta egy tisztán kortárs művészeti profilú múzeum az elismerést.

A zsűri a múzeum szisztematikus és kiemelkedő színvonalú munkáját díjazta, melynek jelentős állomása volt az elmúlt év. A Ludwig Múzeum 2019-ben ünnepelte az alapításának 30. évfordulóját.  A Ludwig 30 célja egy olyan intézmény bemutatása volt, amely az alapítók szándékait követve a 21. században is nyitott, sokszínű, kezdeményező és megújulásra kész. Egy összetett új feladat befogadásra jó példa részünkről a Velencei Biennále feladatának a sikeres integrálása.

A Ludwig Múzeum jelentős közép-kelet-európai gyűjteményével, valamint az elmúlt években a médiaművészet és a digitális tartalmak megőrzése terén kifejtett úttörő tevékenységével (MAPS nemzetközi konferenciák) mára a régió meghatározó kortárs művészeti múzeumává vált. A gyűjteményünk darabjait folyamatosan kölcsönzik a világ jelentős múzeumai. Az utóbbi években kiemelt figyelem irányult a múzeum a régió kortárs művészeti törekvéseit bemutató kiállításaikra: az ex-jugoszláv művészetet, az albán és koszovói, a lengyel, a szlovák és az ukrán kortárs művészetet bemutató tárlatokra. E több éves koncepciózus munka eredménye 2019-ben érett be, amikor is a múzeum egy igen rangos nemzetközi elismerésben részesült: a magyar múzeumok közül elsőként jelölést kaptunk és elnyertük a Global Fine Art Awards díját.

A múzeum egyik erőssége a múzeumpedagógiai munka. A társadalmi felelősségvállalás jegyében kiemelt figyelmet fordítunk a hátrányos helyzetű látogatókra és a fiatalokra, a múzeumi tartalmak látogatóbarát közösségi közreadására. 2019-ben a Bauhaus 100 kiállításukhoz kapcsolódó táborunk, a „szín/forma/tér/fény” múzeumpedagógiai nívódíjban részesült. Fontos számunkra, hogy más intézmények innovatív teljesítményét is ösztönözzük, ezért a kortárs művészet közvetítésének elismerésére tavaly megalapítottuk az ARTtransfer-díjat, melyet idén is pályázat útján lehetett elnyerni.

AZ ÉV MÚZEUMA 12 jelöltjének versenyét a „nagy múzeumok” kategóriában a Ludwig Múzeum a kortárs művészetek kutatásában elért tudományos eredményeiért, a múzeumi tartalmak közreadásában, az ismeretátadásban elért kiemelkedő teljesítményéért, a látogatófogadás és a múzeumi szolgáltatások fejlesztése terén nyújtott teljesítményéért és a múzeumok társadalmi felelősségvállalásában játszott szerepéért nyerte.

Köszönjük mindenki munkáját, aki a sikerünk az elérése érdekében dolgozott! Köszönet a támogatóinknak és a partnereinknek, nem utolsó sorban pedig a hűséges közönségünknek!

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.