Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2013. december 3., kedd

Kérdőíves kutatás veszi kezdetét összesen 7000 háztartás bevonásával Budapesten és agglomerációjában december elején. A kérdőíves véleményfelmérés első üteme 2013. december 4. és 13. között lesz, amely 2014 januárjában és februárjában folytatódik majd. A kutatás célja az utazóközönség közlekedési szokásainak felmérése, döntési mechanizmusainak matematikai leképezése, és az így kapott eredmények felhasználása a BKK által vizsgált és tervezett stratégiai jelentőségű közlekedési beavatkozások előkészítésekor.

Holnaptól kezdődően kérdőíves felmérést végzünk a fővárosi és agglomerációs háztartásokban annak érdekében, hogy a Fővárosi Önkormányzat közlekedésszervezője, a Budapesti Közlekedési Központ megbízásából a Modell Tercett – Főmterv Zrt., a TRENECON COWI Kft. és a Közlekedés Kft. – alkotta Konzorcium az utazóközönség közlekedési szokásainak (pl. egyéni közlekedés, azaz személygépkocsi; közösségi közlekedés és kerékpár) figyelembevételével készítse el a főváros és környezete egységes forgalmi modelljét.

A megkérdezetteket demográfiai jellemzőik és utazási szokásaik alapján szegmentáljuk. Válaszokat kapunk az egyes közlekedői csoportokra jellemző napi helyváltoztatási gyakoriságok mennyiségére, a helyváltoztatások megoszlására utazási indokok, célterületek és a használt módok aránya szerint, valamint hogy milyen körülmények befolyásolják a közlekedési eszköz kiválasztásában. A felvétel eredményei a jelenlegi közlekedési viszonyok leképezéséhez szolgáltatnak adatokat a modell számára mindamellett, hogy számos más, a közlekedés körülményeit javító fejlesztési ötlet alapjai lehetnek.

A korábbi, 2004-ben a BKV Zrt. által készített hasonló felmérést több mint 50 000 fő megkérdezésével, ezúttal pedig a felmérés megismétlésére van szükség az azóta napjainkra bekövetkezett társadalmi és gazdasági változások miatt, amelyek a közlekedési szokásainkat is jelentősen átalakították. A kérdezőbiztosok közel 15 000 embert, azaz Budapesten belül 5000, az agglomerációban pedig 2000 háztartást keresnek majd fel. A felmérést a BKK az Új Széchenyi Terv keretein belül, uniós forrásokból finanszírozza.

Az adatok lekérdezésével és a válaszok sorsával kapcsolatos tudnivalók:

a válaszadás természetesen önkéntes;a közreműködő cégek az adatkezelésre vonatkozó jogszabályokat betartják;a megkérdezettek adatait név nélkül, együttesen számítógéppel dolgozzuk fel;a név és telefonos elérhetőség megadása kizárólag a minőség-ellenőrzéshez szükséges (nem kötelező), a begyűjtött adatokat más célra nem használják, ezeket elkülönítve kezelik, nem kerül ki a kutatócégtől, és egy-két héten belül törlik az adatbázisból.

Kérjük az érintetteket, hogy vegyenek részt a felmérésben, és a kérdőív kitöltésével segítsék munkánkat.

Authors: BKK

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.