Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A földgázellátásban bevált gyakorlat mintájára a villamos energiát is rögzített árakon kaphatják meg április 1-től az év végéig az állami, önkormányzati és egyházi intézmények.

    Közben jó hír az is, hogy komoly árcsökkenés tapasztalható az üzemanyagtöltő állomásokon, főként a gázolaj esetében. Ez a szakemberek szerint a forint erősödésével hozható összefüggésbe, bár a világpiacon is zuhan a feldolgozott olajtermékek ára.

 

Fával fűtenek és így próbálnak takarékoskodni nagyon sok településen, hiszen számos önkormányzatnak az óvodát, az idősek otthonát vagy a faluházat is fűteni kell. A Baranya vármegyei Vajszlón öt intézményben fizetnek gázszámlát. Az önkormányzat számára kifejezetten jól jött, hogy január végén a kormány biztosította, hogy a földgázt rögzített árakon kaphatják az állami, önkormányzati és az egyházi intézmények.

 

A kormány döntése szerint hét hónapig juthatnak olcsóbb gázhoz az intézmények.

A programban részt vevők márciustól szeptember végéig fix áron vásárolhatják meg a működésükhöz szükséges földgázt. Kaposvár polgármestere korábban arról beszélt a Híradónak, hogy nagyon sok község, város élni fog ezzel a lehetőséggel: „Ez Kaposvárnak 200 millió forint megtakarítást jelent, a nagyobb városoknak, intézményhálózattal rendelkező városoknak akár a többszörösét is.”


Mostantól a rögzített árat kiterjesztik a villamos energiára is.

Ez azt jelenti, hogy a kiszámíthatóbb rezsikiadások érdekében az állami, önkormányzati, egyházi és alapítványi egyetemek, melyek most jelenlegi szerződésük szerint változó tarifákért kapják az áramot április 1-től rögzített árakra térhetnek át az év végéig. A lehetőséggel csak azok élhetnek, akik ezt február 28-ig a kereskedőjüknek megküldött nyilatkozatban igénylik. Jó hír az önkormányzatoknak az is, hogy pozitív fordulatok váltják egymást az üzemanyagpiacon is.

Hét forinttal lett olcsóbb a gázolaj szerdától, az ára egyre jobban megközelíti a literenkénzi 600 forintot, pedig egy hónapja jóval 700 forint felett volt. Szakemberek szerint a dízel ára tovább fog csökkenni, nem kizárt, hogy átlépi a 600 forintos lélektani határt is. Ennek elsődleges magyarázata, hogy a forint nagyon megerősödött.

A Bankmonitor ügyvezetője szerint a tavalyi mélyponthoz képest elért erősödés Európában egy kimagaslóan jó adat, és a folyamatnak még koránt sincs vége.

Sándorfi Balázs úgy fogalmazott: „A következő nagy erősödési hullámot az indíthatja el, ha valóban a megállapodást követően meg is indulnak az európai uniós források Magyarországra, az effektív kifizetések megtörténnek. Beérkezik a deviza Magyarországra, és ennek az átváltása forintkeresletet fog generálni. Ebből adódóan akár 360 forintra is erősödhet a forint árfolyama az euróval szemben.”

Ez azt jelenti, hogy a hazai üzemanyagárak tovább apadhatnak.

De ezt erősíti az is, hogy a világpiacon is csökkennek az árak. Amíg egy éve 120 dollár körül volt a Brent olaj jegyzése, mára már a 80 dollárt ostromolja. Az energiapiaci kilátások utóbbi hónapokban beköszönt javulásával az olajáreséssel párhuzamosan a finomított termékek, vagyis a benzin és leginkább a gázolaj ára meredeken csökken Európában. Most már csak az a kérdés, hogy meddig tarthat ez a pozitív folyamat.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.