Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kormány keddi ülésén döntött arról, hogy 2017. június 30-ig kiírják a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési ciklus minden magyar pályázatát - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten jelentette be, hogy ilyen javaslatot tesz a kormánynak.

Csepreghy Nándor kedden az M1-en hangsúlyozta: a kormánynak nem az a célja, hogy a "lehető leggyorsabban vigyék el ezeket a pályázati forrásokat", hanem hogy olyan beruházások valósuljanak meg, amelyek az ország exportképességét növelik vagy új munkahelyeket teremtenek.

Kiemelte: míg a 2007-2013-as fejlesztési ciklus teljes keretösszegének mindössze 16 százalékát pályázhatták meg a vállalkozások, most azonban az ország rendelkezésére álló 12 ezer milliárd forint 60 százalékát viszik majd el vállalkozói projektek. A maradék 40 százalékot ugyan az állam használja fel, de ez is a gazdaságfejlesztést szolgálja. Erre példaként említette, hogy az összes megyei jogú várost bekapcsolják az autópálya-hálózatba.

A mostani kormányzati vállalás arról szól, hogy 2017 június végéig kiírják az összes pályázatot. Csepreghy Nándor szerint az eddigi fejlesztéspolitikai eredmények - rekord kifizetések és a vállalkozások visszajelzései - is bizonyítják, hogy az ezután következő elbírálásra is rendelkezésre áll majd a megfelelő szakmai kapacitás és humán erőforrás.

Az előző, 2007-2013-as fejlesztési ciklussal kapcsolatban a helyettes államtitkár elmondta: ha 2013-ban a Miniszterelnökség nem avatkozik be, akkor 600-800 milliárd forint közötti támogatási összeget veszített volna el Magyarország. Annak érdekében, hogy ez ne ismétlődjön meg, valamint reagálva a piaci kihívásokra, döntött úgy a kormány, hogy az uniós forrásokat mielőbb rendelkezésre bocsátják az új ciklusban.

Csepreghy Nándor kiemelte, hogy korábban a legtöbb tagállamban nem gondolták újra a válság után a fejlesztéspolitikát, és ugyanazokhoz - az addigra teljesíthetetlen - célokhoz ragaszkodtak, amelyeket a válság előtt megfogalmaztak.

Kitért arra is, hogy az Európai Bizottság öt magyar fejlesztési "csomagnál" függesztette fel a kifizetéseket, ebből négy gazdaságfejlesztési program, és ezek egyikénél már feloldották a korlátozást, a másik háromnál pedig várhatóan szeptemberben történik meg ez, így az ország hozzájut az eddig felfüggesztett, több mint 100 milliárd forintos nagyságrendű forráshoz. Az ötödik ügy, az úgynevezett aszfaltkeverő ügy; itt úgy vélik, védhető a magyar kormány által képviselt jogi álláspont, és ha nem sikerül kompromisszumot kötni a bizottsággal, akkor Magyarország az Európai Bírósághoz fordul - mondta el Csepreghy Nándor. (MTI)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.