Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Fővárosi Önkormányzat a Budapesti Történeti Múzeummal és Budapest Főváros Levéltárával  közösen támogatja a „Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete” című programot, kezdeményezi Budapesten az áldozatok emlékművének felállítását és hozzájárul az alkotás létrejöttét támogató projektek megvalósításához.

„A háborúk során a civilek ellen elkövetett erőszakos cselekmények közül, bár a társadalmi emlékezet részét képezik, a legkevesebbet a nőkkel szemben elkövetett erőszaktételekről tudunk. A téma még ma is tabukat döntöget, feldolgozása és reprezentációja ritka, kevéssé van jelen a társadalmi diskurzusokban. A Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete című projekt célja, hogy társadalmi szinten segítse elő a téma feldolgozását a történeti, művészettörténeti kutatásokra alapozva, a művészet segítségével” – mondta el Népessy Noémi a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója.

A program több egyenértékű szakaszból áll. Az emlékezet-történeti előkészítő szakasz fókuszában az adatgyűjtés, az informálás, a főbb hazai és nemzetközi tudományos eredmények összegyűjtése, széles körű társadalmi megismertetése áll a háborúkban a nőkkel szemben elkövetett erőszakos cselekményekkel a középkortól a 20. század végéig történt esetekkel kapcsolatban. A program fontos részét képezi a források, visszaemlékezések gyűjtése. A témában szerkesztett honlap (www.elhallgatva.hu) tartalmazza a projekt fontosabb dokumentumait, a rendezvények ismertetőit, a témára vonatkozó magyar és nemzetközi tudományos művek bibliográfiáját, forrásait, tudományos munkákat, szépirodalmi műveket, interjúkat, filmeket és korabeli levéltári forrásokat, valamint bemutatja a hasonló nemzetközi kezdeményezéseket is. A honlapon keresztül lehetőség nyílik elsősorban  a II. világháborús eseményekkel kapcsolatos magániratok, források, naplók, levelezések, visszaemlékezések beküldésére is. A honlapot és a hozzá kapcsolódó Facebook-oldalt Budapest Főváros Levéltára működteti majd. A magyar nyelvű előadás sorozat történelmi része a háborúkkal járó erőszak történetét ismerteti meg a tatárjárástól napjainkig.  A művészettörténeti előadások résztvevői pedig áttekintik a háborúkban megerőszakolt nők megjelenítésének típusait a történeti előzményektől a kortárs, konceptuális vagy több nézőpontot érvényesítő ábrázolásokig, elemzik a köztér és emlékmű jelentését és annak változásait.

Egy közösség életét döntően meghatározza, hogy miként emlékszik a történetére, a közösséghez tartozók történeteire. A rendszerváltás óta sokszor, sokféleképpen, többnyire szenvedélyektől telten, indulatosan beszélünk a múltunkról - egyre többször kizárólagosságra törekedve és versengve. – hangsúlyozta Kerpel-Fronius Gábor, Budapest okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettese. Hozzátette: Fontos, hogy sokfelől tépett és szaggatott közösségünk emlékezetében olyan pontokat találjunk, amelyek inkább összekötnek mint szétválasztanak. Ezért örömmel tölt el, hogy a közgyűlésben a háborúkban megerőszakolt nők emlékművéről szóló határozat egyhangú szavazással ment át, azaz közös politikai akarat van mögötte.

Az Állandó Bizottság (András Edit művészettörténész, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet, Kenyeres István történész, levéltáros címzetes egyetemi tanár, a Budapest Főváros Levéltár főigazgatója, Mélyi József művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, Népessy Noémi történész, közgazdász, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója és Pető Andrea történész, az MTA doktora, a Central European University egyetemi tanára) által felügyelt előkészítés után kerül sor a művészeti pályázat kiírására, amely a ma emberének megfogalmazott, nemzetközi összefüggésben is értelmezhető, vagy akár példát mutató, újszerű vizuális nyelvet használó, színvonalas mű vagy művek létrehozását célozza. Az Állandó Bizottság munkáját Szakértői Testület segíti, melynek tagjai  jelenleg Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze, Erő Zoltán, Budapest főépítésze, Földváryné Kiss Réka történész, néprajzkutató, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, Kunt Gergely társadalomtörténész, Miskolci Egyetem, Nagy Pintér Jolán, Gulag Alapítvány, Pótó János történész, MTA (jelenleg ELKH) Történettudományi Intézete, Róka Enikő művészettörténész, muzeológus, Kiscelli Múzeum-Fővárosi Képtár, Skrabski Fruzsina dokumentumfilmes, producer, Magyar Filmakadémia, Turai Hedvig művészettörténész, műkritikus, International Business School). A

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

Forrás: budapest.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.