Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A gazdaság szinte teljes palettáját felölelő, 41 főcsoport több mint 100 témakörében hirdették meg az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot, a legkiválóbb termékek és szolgáltatások versenyét a Kárpát-régió egész területén.

Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használatára 2021. május 31-ig lehet pályázni – jelentette be az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kiírói Tanácsa. „A pályázat széles spektrumban kínál lehetőséget azon vállalkozások számára, melyek ebben a nehéz időszakban is törekednek arra, hogy produktumát hazai és nemzetközi szinten is elismerjék. A minőség is nagyon fontos szempont a gazdaság újraindítása során, amit ez a nagy múltú minősítési rendszer támogat” – mondta Kiss Károlyné Ildikó, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat alapítója.

Az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető cím azon termékek, szolgáltatások, gazdasági szervezetek elismerése és díjazása, amelyek tevékenységük során bizonyíthatóan elkötelezettek a minőség ügye iránt és kiemelt fontosságot tulajdonítanak az egyetemlegesen jó minőségű termékek előállításának, illetve a magas színvonalú szolgáltatások nyújtásának. A pályázat kiíróinak – alkalmazkodva az új helyzethez – kiemelt célja, hogy az Érték és Minőség Nagydíj Pályázati Rendszer kiírásával és működtetésével a gazdasági növekedés újraindítását is segítsék.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot 2021-ben negyedik alkalommal írta ki és valósította meg a DIAMOND Szervezőiroda Bt., az ExVA Vizsgáló és Tanúsító Kft., a Hajnal Húskombinát Kft., a LEGRAND Magyarország Villamos Rendszerek Zrt. és a SZÁM-PONT Számítástechnikai és Oktató Központ Kft., mint a pályázati rendszer Kiírói Tanácsa. Kiemelt támogatója a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága, szakmai támogatója az Agrárminisztérium, külhoni támogatója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Szakmai partnere a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

A pályázat nyílt jellege lehetővé teszi a jelentkezést az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy és a kitüntető cím használatára a legtöbb gazdasági és kulturális vállalkozás számára, a pályázat tárgya azonban csak a gazdasági életben már ténylegesen testet öltött termék, szolgáltatásban megvalósult ötlet, innovatív elképzelés lehet. Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatra jelentkezhet 2021. május 31-ig minden természetes és jogi személy, jogi személyiség, egyéni vállalkozó vagy alkotóközösség. A meghirdetett 41 pályázati főcsoport érinti többek között a vendéglátást, az építő-, a bútor-, és élelmiszeripart, a mezőgazdaságot, az infrastrukturális beruházásokat, az életminőség javítására szolgáló termékeket és szolgáltatásokat, a csomagolástechnikát, az informatikai programokat, rendszereket, szabadidős és kulturális tevékenységeket, rendezvényeket, az oktatást, az orvostechnikai és kozmetikai szegmenst, a lakberendezést vagy akár a webshop szolgáltatásokat. Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kitüntetéseit, a tanúsított „minőség jelképét” szeptember elején a Gazdaság Ünnepén, a Parlament Felsőházi Termében adják át, amennyiben a járványügyi helyzet azt engedi.

A Kiírók Tanácsa döntése alapján a legkiemelkedőbbnek ítélt pályázatok elnyerik az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használatát, ezzel együtt a védjegyhasználat tartama alatt az Érték és Minőség Nagydíj Kitüntető Címet. A védjegyhasználatot magyar és angol nyelvű, névre szóló Kitüntető Oklevél, valamint az Érték és Minőség Nagydíj emblémájával ellátott egyedi iparművészeti trófea tanúsítja.

A tárgyévben védjegyhasználatot nyert pályázatok és pályázók különdíjakat is kiérdemelhetnek. Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kommunikációért Nívódíj, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Vállalkozási Nívódíj, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Életmű Díj, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Energiahatékonyságért és Környezetvédelemért Nívódíj, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Innovációért Nívódíj, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Digitalizációért Nívódíj, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Év Felfedezettje, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kárpát Hazáért Nívódíj, valamint az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kárpát Hazáért Életmű Díj elismerések odaítélése ajánlások alapján történik.

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.