Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját: 2024-ben sikerült elültetniük 100 000 fát szerte az országban a Nemzeti Faültetés Napja alkalmából. „Emeljük a tétet, ugyanis jövőre legalább ennyi csemetét szeretnénk kiosztani március elsején a hozzánk csatlakozóknak. Viszont ahhoz, hogy ezek a fácskák valóban szárba szökkenhessenek már idén meg kell rendelnünk őket” – mondta el a 10 millió Fa főkoordinátora, Hervai Franciska.
A 10 millió Fa 2019-ben indult el azzal a céllal, hogy minden magyar ember nevében ültessenek egy fát – azaz 10 milliót. Azóta több száz település, iskolák, cégek, civil közösségek és magánszemélyek összefogásával már a 497 185 fát és cserjét ültettek el országszerte, sőt volt ültetésük Erdélyben is. A klímakatasztrófa enyhítésére hazánkban új alapokra kell helyezni az erdővédelmet, hogy valóban, az ökológiailag legértékesebb, emberi tevékenységtől mentes őserdők is teret kaphassanak. Továbbá az erdős területek nagyságát is legalább harmadával meg kell növelni.
10 millió Fa közösség a nevében foglalt cél érdekében parkfákat ültet, erdősít és Miyawaki-erdőket telepít, de itt nem áll meg. Ahogyan a 10 millió Fa alapítója, Bojár Iván András fogalmaz: „Nemcsak fákat, gondolatokat is ültetünk!”. Hiszen egy fának az elültetése szakrális élményt jelent sokak számára, így válhatnak egyre többen a fák barátaivá”.
Nemzeti Faültetés Napja – az összefogás ünnepe
2023 őszén új fejezet nyílt a 10 millió Fa missziójában: meghirdették az első Nemzeti Faültetés Napja ültetési ünnepet, amelyhez bárki csatlakozhatott. Az akció során:
közel 100 000 fát ültettek el egyetlen nap alatt,
több mint 12 000 önkéntes csatlakozott,
290 helyszínen zajlottak faültetések szerte az országban,
46 vállalkozás is aktívan részt vett és anyagilag hozzájárult az eseményhez.
Ez a nap megmutatta, hogy a magyar társadalomban ott él a természet iránti felelősség és tenni akarás. Iskolások, családok, cégvezetők és nyugdíjasok egyaránt ásót ragadtak, és együtt formálták a jövőt.
Az adó 1%-ának felajánlása talán az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy bárki részt vegyen a 10 millió Fa munkájában. Az ebből befolyó összegből a 10 millió Fa mozgalom nemcsak facsemetéket vásárol, hanem biztosítani tudja azok szállítását, elültetését a Nemzeti Faültetés Napjára, mely 2026-ban március 1-jére esik.
Ajánld fel te is az adód 1%-át!

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.