Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint az ülés 13 órakor Magyar Péter miniszterelnök felszólalásával kezdődik, amelyre a frakcióvezetők válaszolhatnak, a miniszterelnöknek pedig viszonválaszra lesz lehetősége.

A kormányfő napirend előtti felszólalását követően a frakciók napirend előtti felszólalásai következnek.

A parlament igazolhatja Szucsigán László román nemzetiségi szószóló mandátumát. A Magyarországi Románok Országos Önkormányzata által az áprilisi választásra állított nemzetiségi lista első helyén Tát Margit szerepelt, de ő lemondott a nemzetiségi szószóli mandátumáról. A listán második Szucsigán Lászlót a Nemzeti Választási Bizottság jelölte ki szószólónak, miután az országos önkormányzat nem élt jelölési jogával.

A hétfői ülésen interpellációk is lesznek. Azt követően pedig megvitatják, majd szavaznak az alaptörvény tizenhatodik, a Tisza Párt két képviselője által kezdeményezett módosításáról,

amely alapján a miniszterelnök legfeljebb összesen – megszakításokkal együtt – nyolc évig kormányozhatja az országot.

Módosítják a végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság felállításáról szóló országgyűlési határozatot annak érdekében, hogy a Mi Hazánk frakciója jelölhessen annak élére elnököt. Toroczkai László elnök-frakcióvezető június 1-jén a parlamentben kifogásolta, hogy nem lehet ő a végrehajtói visszaéléseket vizsgáló bizottság elnöke, Magyar Péter miniszterelnök erre reagálva kijelentette: a Mi Hazánk elnöke fogja vezetni a testületet.

A vizsgálóbizottság felállításáról szóló országgyűlési határozat módosítását követően meg is választják a bizottság tagjait és tisztségviselőit.

Döntés várható Toroczkai László mentelmi ügyében is.

Megtartják az azonnali kérdések és válaszok óráját, majd fél órán keresztül kérdéseket tehetnek fel a képviselők a kormány tagjainak.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszaka hétfőn zárul. Az országgyűlési törvény szerint a parlament évenként két rendes ülésszakot tart: minden év február elsejétől június tizenötödikéig, illetve szeptember elsejétől december tizenötödikéig.

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.