Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak és 437 millió forint bírságot fizet be a költségvetésbe a Temu online piactér európai üzemeltetője a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának következtében – jelentette be az MTI-nek kedden küldött közleményében a versenyhivatal.

Emellett egy átfogó megfelelési program végrehajtását is vállalta a cég. A Temut üzemeltető vállalkozás az eljárás során végig együttműködött a GVH-val, lemondott a jogorvoslati jogáról, illetve több kifogásolt kereskedelmi gyakorlat alkalmazásával már az eljárás során felhagyott – tette hozzá a GVH.

A hivatal 2024 márciusában indított versenyfelügyeleti eljárást a Temu online piactér európai működtetőjével, a Whaleco Technology Limiteddel (Whaleco) szemben. A gyanú szerint a Temut működtető vállalkozás tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytatott, amivel megtéveszthette a fogyasztókat.

A GVH feltárta, hogy

a Temu üzemeltetője valótlanul keltette árcsökkentés benyomását, nem tudta igazolni az „akár 95 százalék” (vagy magasabb) mértékű kedvezmények valóságtartalmát, illetve elismerte, hogy ezek bizonyos esetekben nem voltak elérhetők. Olyan termékeket tüntetett fel akciósként, amelyekre árkedvezmény valójában nem volt elérhető, olyan sürgető jellegű tájékoztatásokat tett közzé, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy a fogyasztót pszichés nyomás alá helyezzék és megtévesztő környezeti és fenntarthatósági állításokat is alkalmazott

– sorolta a közlemény.

A Temut működtető Whaleco az eljárás során együttműködött a GVH-val, elismerte a feltárt jogsértéseket és lemondott a jogorvoslati jogáról.

A vállalkozás átfogó fogyasztóvédelmi compliance program kialakítását vállalta, és azt is, hogy 2000 forint pénzbeli kompenzációt fizet minden magyar fogyasztónak, akik 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásároltak a Temu weboldalon vagy az applikációban.

Az érintett fogyasztók részére e-mailben egy dedikált aktiváló linket küldenek, amelyen keresztül megadhatják a bankszámlaszámukat, vagy a biztonságos, széles körben elfogadott alternatív fizetési módok használatához szükséges releváns információkat. Amennyiben a fogyasztóknak kifizetett és a GVH felé igazolt visszafizetés nem éri el a 882 millió forintot, a Temut működtető cég a különbözetet bírság formájában köteles befizetni a központi költségvetésbe.

A vállalt fogyasztói kompenzációt, az átfogó fogyasztóvédelmi compliance programot, illetve az egyéb együttműködési intézkedéseket figyelembe véve a GVH Versenytanácsa további 437 millió forint bírság befizetésére kötelezte a Temu üzemeltetőjét. A kötelezően előírt vállalásokat (compliance program, fogyasztók kompenzálása) a vállalkozásnak egy év alatt kell teljes körűen végrehajtania, amit a GVH utóvizsgálat keretében tüzetesen ellenőriz majd – közölték.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.