Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kormány a családok oldalán áll, nem a migrációt, hanem a családokat szeretné erősíteni – hangsúlyozta a kulturális és innovációs miniszter pénteken reggel a TV2 Mokka című műsorában.

Hankó Balázs kiemelte:

fontos, hogy mindezt nemzeti szinten erősítsék meg a nemzeti konzultációval, a magyarok támogatásával.
Megjegyezte, hogy 2010 óta harminc családpolitikai intézkedés segíti a magyar családokat, és példaként a családi adókedvezményt említette, amelynek köszönhetően 3600 milliárd forint maradt a családoknál. Emlékeztetett rá, hogy az adókedvezmény mértékét két lépcsőben emelné duplájára a kormány: első lépésben 2025 nyarán, másodikban pedig 2026 év elején.

Ezzel az adókedvezménnyel egy háromgyermekes családnál százezerről kétszázezer forintra emelkedne az adókedvezmény mértéke 2026-ra
– tette hozzá.

Azok a családpolitikai intézkedések, amelyeket az elmúlt években hozott a kormány, családbarát nemzetté tették Magyarországot – hangsúlyozta. Európában és a világban „mindenki elismeréssel adózik mindabban, amit a magyar családokért tettünk és teszünk” – fogalmazott a miniszter.

Hankó Balázs kiemelte, hogy a kormány tiszteli az időseket, anyagi biztonságukat pedig úgy tudja garantálni, hogy a 13. havi nyugdíjat megtartja. „Miközben Brüsszel és az itthonról támogatott brüsszeliták vagy az itt lévő brüsszeliták pedig mind a 13. havi nyugdíjjal szemben foglalnak állást” – mondta a miniszter.
„Ha kellő a támogatottság, akkor azt mondhatjuk, hogy nem a kormánnyal van vitája Brüsszelnek, hanem a magyar nemzettel” – fogalmazott.

A munkáshitel a fiatalok életkezdését segíti – mondta Hankó Balázs, és megjegyezte, hogy szükség van egy óriási kollégiumi fejlesztésre is Budapesten és a vidéki egyetemi városokban.

A miniszter beszélt arról is, ahhoz, hogy a magyar gazdaság tovább erősödjön, szükséges a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) tőkejuttatása, ugyanakkor a kkv-kat innovatívvá is kell tenni.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.