Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezésű kút körülbelül napi 1000 hordó kőolaj termelésére képes, amit a százhalombattai Dunai Finomítóban dolgoznak fel – jelentette be szerdai közleményében az olajipari társaság.

A „Mogyoród” elnevezésű koncessziós területhez tartozó Galgahévízen május végén kezdtek a partnerek a Galgahévíz-4 kút fúrásába, amely 37 nap alatt érte el a tervezett 2400 méteres mélységet. A sikeres teszteket követően termelésbe állították a kutat, amely körülbelül napi 1000 hordó kőolaj termelésére képes. Az O&GD és a Mol 51–49 százalékos tulajdoni hányad arányában osztoznak a kitermelt mennyiségen. A fúrást a Mol leányvállalata, a Rotary Zrt. végezte az R-69 fúrótoronnyal.

A közlemény idézte Bacsa Györgyöt, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatóját, aki kijelentette, hogy 

az új lelőhely jelentősen hozzájárul Magyarország ellátásbiztonságához, hiszen a hazai termelés csökkenti az importfüggőséget.

Az ellátási útvonalak körüli bizonytalanságok is igazolják, hogy minél több vezeték hálózza be a régiót, annál biztosabb, hogy mindig lesz elég energia. A legjobb forrás ugyanakkor mindig a hazai, ezért a Mol prioritásként kezeli a magyarországi szénhidrogén-kutatást – mondta.

A közlemény kitér arra is, hogy az O&GD-vel közös találat mellett a Mol számos helyen fedezett fel szénhidrogént a közelmúltban: 2022 novemberében a Vecsés-2, 2024 májusában a Vecsés-1, 2024 novemberében a Vecsés-3 fúrás is sikeresnek bizonyult. 2025 márciusában a Dunántúlon, Somogysámson határában talált kőolajat a Mol. Emellett a 2019-ben indított „sekélygáz” program keretében 25 sikeres fúrást hajtott végre.

A Mol a legnagyobb szénhidrogén-termelő Magyarországon, csaknem 1300 kőolaj és földgázkúton termel.

2024-ben a hazai termelésből a kőolaj 47 százalékát (csaknem 600 ezer tonna) és a földgáz közel 80 százalékát (közel 1,5 milliárd köbméter) a Mol biztosította. A Mol-csoport kőolaj-és földgázkitermelési portfóliójában szintén Magyarország a legjelentősebb, jelenleg a teljes termelés 39 százalékát adja. A Galgahévíz-4 kút a Mol magyarországi kőolajtermeléséhez mintegy 4 százalékkal járul hozzá – közölte a társaság.

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.