Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapesten keddtől csütörtökig a labdarúgó-Európa-liga döntője miatt – közölték a Budapesti Rendőr-főkapitányság honlapján.

 

A Puskás Arénában sorra kerülő finálét az AS Roma és a Sevilla vívja egymással május 31-én 21 órától.

Az El-döntő miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz május 30-án, május 31-én és június 1-jén – kedden, szerdán és csütörtökön – Budapest I., V., VII., VIII., IX., X. és XIV. kerületében.

 

 

Tilos megállni:

2023. május 30-án 8 órától június 1-jén 12 óráig a Budapest VII.,

  • Dob utca mindkét oldalán az Erzsébet körút és a Hársfa utca közötti szakaszon,
  • Hársfa utca mindkét oldalán a Dob utca és a Király utca közötti szakaszon,
  • Király utca mindkét oldalán az Eötvös utca és az Erzsébet körút közötti szakaszon.

2023. május 30-án 8 órától június 1-jén 24 óráig a Budapest I. és V.,

  • Hess András tér mindkét oldalán a Boldog XI. Ince pápa utca és a Szentháromság tér közötti szakaszon, illetve a Hilton Hotel Budapest épület előtti parkolórészen,
  • Gimnázium utca mindkét oldalán a Hunyadi János út és a Hilton Hotel Budapest gazdasági bejárata közötti szakaszon.

2023. május 30-án 20 órától június 1-jén 12 óráig a Budapest IX,

  •         Nádasdy utca mindkét oldalán a Haller utca és a Tóth Kálmán utca között.

2023. május 30-án 20 órától június 1-jén 3 óráig a Budapest VII, VIII, X. és XIV.,

  • Verseny utca mindkét oldalán a Dózsa György út és Thököly út közötti szakaszon,
  • Konrad Adenauer út mindkét oldalán a Zichy Mihály út és a Kós Károly sétány közötti szakaszon,
  • Zichy Mihály út mindkét oldalán a Lev Tolsztoj sétány és az Olof Palme sétány közötti szakaszon,
  • Hermina út páratlan oldalán a Ciklámen utcától 100 méter hosszon,
  • Albertirsai út mindkét oldalán a Kerepesi út és az Albertirsai köz közötti szakaszon,
  • Hungária körút páros oldalán a Jurisich Miklós utca és a Stefánia út közötti szakaszon.

2023. május 31-én 8 órától június 1-jén 3 óráig a Budapest VII., VIII. és XIV.,

  • Dózsa György út mindkét oldalán a Kerepesi út és a Thököly út közötti szakaszon,
  • Kerepesi út VIII. kerületi oldalában lévő szerviz úton az Asztalos Sándor utca és a Dózsa György út közötti szakaszon,
  • Stefánia út mindkét oldalán, valamint a szervizúton a Hungária körút és a Thököly út közötti szakaszon,
  • Istvánmezei út mindkét oldalán a Szabó József utca és a Thököly út közötti szakaszon,
  • Ifjúság út mindkét oldalán,
  • Dózsa György út, Kerepesi út és az Ifjúság útja kereszteződésében található murvás parkoló területén,
  • Mogyoródi út mindkét oldalán a Hungária körút és az Utász utca között a murvás parkolóban,
  • Cházár András utca mindkét oldalán a Thököly út és az Istvánmezei út közötti szakaszon,
  • Jobbágy utca mindkét oldalán a Verseny utca és a Dózsa György út közötti szakaszon,
  • Szabó József utca mindkét oldalán az Istvánmezei út és a Thököly út közötti szakaszon,
  • Szabó József köz mindkét oldalán,
  • Radovic Dusán köz mindkét oldalán,
  • Egressy út mindkét oldalán a Stefánia út és a Hungária körút közötti szakaszon,
  • Gizella út mindkét oldalán az Egressy út és a Cserei utca közötti szakaszon,
  • Kerepesi út, Ifjúság útja, Papp László Sport Aréna mélygarázshoz vezető szervizút – Hotel oldalában – és a Puskás Ferenc Stadion metrómegálló által határolt területen.

A járműforgalom elől szakaszosan és időszakosan lezárják:

2023. május 30-án 8 órától június 1-jén 12 óráig a Budapest VII.,

  • Dob utca az Erzsébet körút és a Hársfa utca között,
  • Hársfa utca a Dob utca és a Király utca között,
  • Király utca az Eötvös utca és az Erzsébet körút között.

2023. május 30-án 8 órától június 1-jén 24 óráig a Budapest I. és V.,

  • Hunyadi út a Clark Ádám tér és Dísz tér között.

 

2023. május 31-én 17 órától 18 óráig, majd május 31-én 23 órától június 1-jén 2 óráig a Budapest VII., VIII., X. és XIV.,

  • Dózsa György út a Zichy Mihály út és a Kerepesi út között,
  • Albertirsai út – Mexikói út – Mogyoródi út – Stefánia út útvonal.

2023. május 31-én 17 órától június 1-jén 3 óráig a Budapest VII., VIII. és XIV.,

  • Dózsa György út a Kerepesi út és a Városligeti fasor között,
  • Stefánia út a Hungária körút és az Ajtósi Dürer sor között,
  • Istvánmezei út a Szabó József utca és a Thököly út között,
  • Szabó József utca az Istvánmezei út és a Thököly út között,
  • Egressy út a Stefánia út és a Hungária körút között,
  • Gizella út az Egressy út és a Semsey Andor utca között,
  • Cházár András utca a Thököly út és az Istvánmezei út között,
  • Verseny utca a Dózsa György út és Thököly út között,
  • Ifjúság útja a Kerepesi út és a Stefánia út között,
  • Jobbágy utca a Verseny utca és a Dózsa György út között.

Az alábbi területeken időszakos forgalomkorlátozás lesz. Az oda a lakcímkártyával rendelkező személyek behajthatnak, de közterületen ők sem nem parkolhatnak:

2023. május 31-én 17 órától június 1-jén 3 óráig a Budapest I., V., VII.,VIII.,X.és XIV.,

  • Kerepesi út VIII. kerületi oldalán lévő szervízúton az Asztalos Sándor utca és Dózsa György út között
  • Mogyoródi út mindkét oldalán a Hungária körút és Utász utca közötti murvás szakasz
  • Egressy út mindkét oldalán a Stefánia út és Hungária körút között
  • Gizella út mindkét oldalán az Egressy út és Cserei utca között
  • Dob utca az Erzsébet körút és Hársfa utca között
  • Hársfa utca a Dob utca és Király utca között
  • Király utca az Eötvös utca és Erzsébet körút között
  • Hunyadi utca a Clark Ádám tér és Dísz tér között
  • Dózsa György út a Zichy Mihály út és a Kerepesi út között
  • Albertirsai út – Mexikói út – Mogyorósi út – Stefánia út útvonal
  • Dózsa György út a Kerepesi út és a Városligeti fasor között
  • Stefánia út a Hungária körút és az Ajtósi Dürer sor között
  • Egressy út a Stefánia út és a Hungária krt. között
  • Gizella út az Egressy út és a Semsey Andor utca között
  • Dob utca mindkét oldalán az Erzsébet krt. és Hársfa utca között
  • Hársfa utca mindkét oldalán a Dob utca és Király utca között
  • Király utca mindkét oldalán és az Eötvös utca és Erzsébet körút közötti szakaszon
  • Hess András tér mindkét oldalán a Boldog XI. Ince pápa utca és a Szentháromság tér között, ill. a Hilton hotel Budapest épület lőtti parkoló
  • Gimnázium utca mindkét oldalán a Hunyadi János utca és Hilton Hotel Budapest gazdasági bejárata között.
  • Hermina út páratlan oldalán a Ciklámen utcától 100 méter hosszan
  • Albertirsai út mindkét oldalán a Kerepesi út és az Albertirsai köz között
  • Hungária körút páros oldalán a Jurisich Miklós utca és Stefánia út között​

A forgalmi zárás elrendelését követően az alábbi területre gépjárművel az oda lakcímkártyával igazolt lakók sem hajthatnak be. (Gyalogosan be lehet menni!):

2023. május 31-én 17 órától június 1-jén 3 óráig a Budapest VII., VIII. és XIV.,

  • Verseny utca mindkét oldalán a Dózsa György út és Thököly út között.
  • Konrad Adenauer út mindkét oldalán a Zichy Mihály út és Kós Károly sétány között.
  • Zichy Mihály út mindkét oldalén a Lev Tolsztoj sétány és az Olof Palme sétány között.
  • Dózsa György út mindkét oldalán a Kerepesi út és Thököly út között.
  • Stefánia út mindkét oldalán valamint a szervízúton a Hungária körút és Thököly út között Istvánmezei út mindkét oldalán a Szabó József utca és Thököly között.
  • Dózsa György út, Kerepesi út és Ifjúság útja kereszteződésében található murvás parkoló.
  • Cházár András utca mindkét oldalán a Thököly út és az Istvánmezei út között.
  • Jobbágy utca mindkét oldalán a Verseny utca és Dózsa György út között.
  • Szabó József utca mindkét oldalán az Istvánmezei út és Thököly út között.
  • Szabó József köz mindkét oldalán.
  • Radovich Dusán köz mindkét oldalán.
  • Kerepesi út, Ifjúság útja, Papp László Sport Aréna mélygarázshoz vezető szervízút – Hotel oldalában – és a Puskás Ferenc Stadion metrómegálló által határolt terület.
  • Istvánmezei út a Szabó József utca és a Thököly út között.
  • Szabó József utca az Istvánmezei út és Thököly út között.
  • Cházár András utca a Thököly út és az Istvánmezei út között.
  • Verseny utca a Dózsa György út és Thököly út között.
  • Ifjúság útja a Kerepesi út és a Stefánia út között.
  • Jobbágy utca a Verseny utca és a Dózsa György út között.

A korlátozással érintett területekről elszállított járművek üzemben tartói az ingyenesen hívható 06-80-180-780​ telefonszámon érdeklődhetnek.

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divízió munkatársai a hétvégi forgalmi terheléshez is igazodva
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.