Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A budapesti villanyautósokra két kellemetlen változás is vár alig fél év leforgása alatt. Miközben júliustól már csak mobiltelefonon lehet parkolási díjat fizetni, 2027. január 1-jétől megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása is, a kéttonnásnál nehezebb elektromos modellek tulajdonosai pedig akár rögtön a normál tarifa kétszeresét is fizethetik a következő év elejétől. Ez azt jelenti, hogy akik eddig ingyen parkoltak a fővárosban, egy nyolcórás munkanap alatt akár közel 13 ezer forintos parkolási kiadással is szembesülhetnek naponta.
 Jelentős fordulat előtt állnak a budapesti elektromosautó-tulajdonosok. Miközben július 1-jétől, azaz mától kizárólag mobiltelefonon – alkalmazással, SMS-ben vagy hanghívással – lehet parkolási díjat fizetni a fővárosban, a háttérben egy ennél is nagyobb változás közeleg. 2027. január 1-jétől ugyanis teljesen megszűnik az elektromos autók ingyenes parkolása Budapesten, ráadásul a nagyobb, 2000 kilogrammnál nehezebb tisztán elektromos autók tulajdonosai akár rögtön a normál tarifa kétszeresével szembesülhetnek.

A változás sokakat érzékenyen érinthet, hiszen azok az autósok, akik eddig egyetlen forintot sem fizettek a parkolásért – sokan kifejezetten ezért váltották le a benzines vagy dízeles autójukat – néhány hónap múlva már a most megemelt parkolási díjak dupláját is kénytelenek lehetnek megfizetni. Ez pedig már egy-egy munkanappal számolva is komoly kiadást jelenthet. 

Július 1-jétől nemcsak a parkolóautomaták tűnnek el Budapest utcáiról, hanem a parkolási díjak is emelkedtek. Az új óradíjak a következők:

  • A zóna (8–22 óra között): 800 forint/óra (korábban 600 forint)
  • B zóna (8–20 óra között): 600 forint/óra (korábban 450 forint)
  • C zóna (8–18 óra között): 400 forint/óra (korábban 300 forint)
  • D zóna (8–18 óra között): 300 forint/óra (korábban 200 forint)

Ezek az összegek azonban csak az alapdíjakat jelentik. A 2027 elején életbe lépő új szabályok alapján ugyanis bizonyos autók esetében ezek az összegek meg is duplázódhatnak. De miért is?

Az elektromos autósok ráfáznak a tudatosságra

Ahogyan azt már fentebb is pedzegettük, a fővárosi közgyűlés által elfogadott parkolási rendelet szerint 2027. január 1-jétől teljesen megszűnik a zöld rendszámos járművek ingyenes parkolása Budapesten. Ezzel párhuzamosan pedig életbe lép egy új díjszabás is: a nagy tömegű személyautók után ugyanis dupla parkolási díjat kell fizetni. A szabály ugyan külön kezeli a hagyományos és a tisztán elektromos autókat, a szabályozás értelmében aligha jár jól bármelyikük is. 

Belső égésű motorral szerelt járműveknél 1800 kilogramm saját tömeg felett, tisztán elektromos autóknál pedig 2000 kilogramm saját tömeg felett kell a normál parkolási díj kétszeresével számolni.

Fontos részlet, hogy nem a megengedett legnagyobb össztömeg számít, hanem az autó saját tömege. Emiatt számos nagyobb elektromos SUV és családi modell is automatikusan beleeshet a magasabb díjkategóriába.

A jelenlegi díjak alapján ez azt jelenti, hogy a 2027-től alkalmazott óradíjak akár a következőkre emelkedhetnek:

  • A zóna: 1600 forint/óra
  • B zóna: 1200 forint/óra
  • C zóna: 800 forint/óra
  • D zóna: 600 forint/óra

A végleges fizetendő összeget ugyanakkor majd a jogszabályban meghatározott díjplafon is befolyásolhatja.

A napi bevételünk parkolásra megy el? 

A különbség igazán akkor válik látványossá, ha valaki egész nap a munkahelye közelében parkol. Tegyük fel, egy 2000 kilogrammnál nehezebb tisztán elektromos autó tulajdonosa, aki korábban zöld rendszámmal ingyen parkolhatott Budapesten, 2027-től egy nyolcórás parkolásért várhatóan a következő összegekkel számolhatna (az adott zónára vonatkozó idő és díjplafonkorlátok figyelembevétele nélkül): 

  • A zóna: 8 × 1600 forint = 12 800 forint
  • B zóna: 8 × 1200 forint = 9600 forint
  • C zóna: 8 × 800 forint = 6400 forint
  • D zóna: 8 × 600 forint = 4800 forint

Vagyis egyetlen munkanap parkolása a belvárosban akár több mint 10 ezer forintos kiadást is jelenthet annak, aki eddig ugyanott teljesen díjmentesen hagyhatta az autóját.

A változások ráadásul nem csak a tisztán elektromos autókat érintik. A még zöld rendszámmal közlekedő, konnektorról tölthető plug-in hibridek tulajdonosai már még korábban elveszítik a parkolási kedvezményt, mivel legkésőbb 2026. november 30-ig ezeknek a járműveknek is le kell cserélniük zöld rendszámukat hagyományos fehér alapszínűre. 

 

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.