Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken – számolt be az MTI.
Az április 12-ei választás egyéni választókerületi eredményei április 29-ére, szerdára mindenhol jogerőssé váltak. A Nemzeti Választási Bizottság pedig – miután valamennyi jegyzőkönyv a rendelkezésére állt – még aznap megállapította az országos listás eredményt is, azaz, hogy az egyes országos listák hány mandátumra jogosultak és az országos listákról mely jelöltek jutottak mandátumhoz.
A két jogorvoslati kérelmet viszont (amelyek az országos listás választási eredményt megállapításával kapcsolatban érkeztek be) azonban még el kellett bírálni, hogy azok is jogerőssé váljanak – mostanra ez is megtörtént, a kérelmeket elutasították.
Az NVB határozata ellen egy napon belül lehetett jogorvoslatot benyújtani a legfelsőbb bírósághoz, azaz a Kúriához.
Ezt kifogásolták a kérelmekben – egy ismeretlen személy, valamint Toroczkai László fordult a Kúriához
Az egyik felülvizsgálati kérelemben a beadványozó – a megsértett jogszabályhely megjelölése nélkül – „statisztikai és adatfeldolgozási anomáliára”, „informatikai és kibervédelmi kockázatokra”, „nemzetközi és szakmai kockázati környezetre”, „szakértői elemzésekben megjelenő anomáliákra”, valamint a „választás tisztaságának követelményére” hivatkozva kérte az NVB határozatának hatályon kívül helyezését.
A Kúria a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasította, mert a kérelmező a bírósági felülvizsgálati kérelmében nem tüntette fel személyi azonosítóját, nem csatolt ügyvédi meghatalmazást és nem jelölte meg a felülvizsgálat alapját sem, holott ezek kötelező elemei a felülvizsgálati kérelemnek.
A másik felülvizsgálati kérelemben Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke a választási eredmény megállapítására vonatkozó szabály megsértése miatt kérte az NVB határozatának megváltoztatását.
Kérelmét azzal indokolta, hogy neki nem volt lehetősége a Facebookon és az Instagramon szólni a választóihoz, mert a szolgáltató, a Meta Platforms Ireland Limited még a kampányidőszakot megelőzően megszüntette hozzáférését fiókjához, oldalait pedig törölte.
A politikus szerint a szolgáltató a Szegedi Ítélőtábla 2023-as jogerős ítélete és az Online Platform Vitarendező Tanács ajánlása ellenére sem állította vissza hozzáférését. Toroczkai László közölte: ezzel sérült a demokratikus választások tisztaságának elvét is magában foglaló jogállamiság alapelve.
A Kúria érdemben elbírálta ezt a felülvizsgálati kérelmet, de arra jutott, hogy az nem megalapozott.
Mint írták: az NVB országos listás eredményt megállapító határozata csak arra való hivatkozással támadható, hogy a szavazatok, töredékszavazatok, részeredmények összesítése során az NVB törvénysértő módon járt el, nem tartotta be a választási eredmény megállapítására vonatkozó szabályokat. A Kúria végzésében rámutatott arra, hogy az állított jogsértés nem az eredmény megállapításának folyamatához, hanem még a szavazást megelőző kampánytevékenységhez volt köthető, ezért az az országos listás eredményt megállapító NVB-határozat elleni jogorvoslat körében nem volt vizsgálható.
A bíróság ezek alapján az NVB határozatát helybenhagyta. A Kúria döntése jogerős.
Ezáltal pedig az NVB országos listás eredményt megállapító határozata is jogerőre emelkedett, azaz kialakult a választás jogerős végeredménye.
A választási eredmény értelmében a Tisza Párt alakíthat kormányt, amelynek Magyar Péter lesz a miniszterelnöke, és 16 minisztere lesz. Az Országgyűlésben pedig kétharmados többsége lesz a pártnak.



