Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Történt egyszer Máramarosszigeten, hogy a spanyol rítusú zsidó közösség megelégelte a samesz (templomszolga) viselkedését.

Panaszt tettek Samuel  Danzig (1873-1944) rabbinál, követelték, hogy rúgja ki az illetőt. A rabbi sorra maga elé rendelte a vádlókat, hogy kikérdezze őket! Zavarban volt, mert egy ember megélhetéséről volt szó. Márpedig a Tóra parancsa szerint nem lehet egy embert csak úgy elítélni. Két, három, vagy annál több tanú kell ahhoz, hogy igazságos ítéletet hozhasson, hogy „halálra” ítélje az illetőt!

Jöttek sorra a vádlók. Egyikük elmondta, hogy a samesz részeges. Másik azt állította róla, hogy káros szenvedélye van: szeret kártyázni. Jött olyan is, aki azzal vádolta, hogy érdeklődése, elég elítélhető módon kiterjed a szebbik nemre, holott házas ember. Végül, jött a koldus is, akit „bolond Harry”-nak neveztek. Elmondta, hogy ő is sok szóbeszédet hallott az illetőről. De nem állhatja meg, hogy néma maradjon, miután az ember soha se ment el úgy mellette, hogy ne adjon neki egy kis pénzadományt. Gyakran előfordul, hogy húst, kalácsot és bort küld neki, hogy kellőképpen megtarthassa a Szombat szent napját.

A rabbi három nap gondolkodási időt kért. Annak elteltével összehívta közösségét és elmondta beszédét:

„Ti itt mind azt kéritek tőlem, hogy rúgjam ki a sameszt. Azt várjátok tőlem, hogy áldozzam fel, hogy „öljem meg” az embert. Jöttetek és elmondtátok kifogásaitokat. Igen! Valóban, ezek súlyos vádak, ami miatt valóban ki kéne rúgni a szerencsétlent. De ismeritek a Szentírásból Ábrahám megpróbáltatásának történetét. Isten parancsba adta: „Vedd egyetlen fiadat, Izsákot, és áldozd fel őt égőáldozatul.” Ahhoz, hogy megöljünk egy embert, ahhoz Isten parancsa kell! Ábrahám kész volt feláldozni fiát, mert szerette Istenét, aki parancsba adta: vedd és öld meg, „áldozd fel”! Majd jön a legkisebb angyal, akinek még nevét sem  smerjük, olyan jelentéktelen. Ez a legkisebb, ismeretlen, nevesincs angyal mondja: „Ne nyújtsd ki kezed!” Ne öld meg! És Ábrahám valóban nem emelte kezét fiára. Nem teljesíti Isten parancsát, mert egy kis angyal szava is elég volt számára, hogy fia, akit az előbb még  kész volt feláldozni, életben maradjon! Ti mind azt kéritek, vesszen a templomszolga samesz! Csak Harry koldus mondott egyedül jót róla. Harry a kis angyal! Döntöttem! Nem rúgom ki a sameszt! Nem veszem el a megélhetését! Ne öljük meg a sameszt!

És a samesz megmaradt samesznek, és megváltozott, és rövidesen mindazok, akik vádolták rájöttek, milyen helyes volt a rabbi ítélete!

Tanuljatok belőle emberek! Halljátok a nevesincs angyal szavát: „Ne nyújtsd ki kezed a fiúra!” 

SZERDÓCZ ERVIN
rabbi

Megjelent az Újpesti Naplóban

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.