Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Elsősorban a hazai turistákra, valamint a környező országokból érkező vendégekre számít Hévízen a csütörtöktől vendégeket fogadó Le Primore Hotel & SPA, ami Magyarország legnagyobb prémium spaszállodájaként nyitja meg kapuit – közölte a keddi sajtóbejáráson a hotel igazgatója.

Alfred Hackl az MTI-nek elmondta: az ötcsillag superior minősítésű hotel 285 szobájában több mint 600 vendéget tud fogadni. Elsősorban a magyar turistákra számítanak, de a környező országokból érkező, valamint német és svájci szállóvendégekre is építenek – írja az MTI.

A beruházás mintegy 34 milliárd forint volt. (Korábbi közlés szerint közel 8 milliárd forint támogatást nyert el a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretéből a tulajdonos Event Horizon Capital Zrt.)

A szálloda jelenleg 250 alkalmazottat foglalkoztat.
Mintegy kétszázan Hévízről és térségéből járnak be a munkahelyükre, további ötven munkatársuk pedig Fülöp-szigeteki.

A 3,4 hektáros területen épült hatszintes hotel egyedi építészeti megoldásokkal készült, csúcsgasztronómiát kínáló éttermekkel, a legfelső szinten penthouse lakosztályokkal, különleges tetőtéri medencével, de 300 fős konferenciaközpontot is kialakítottak.

A 11 ezer négyzetméteres sparészleg gyógymedencéit saját kútból nyert termálvízzel töltik fel, továbbá szaunavilággal és különleges fürdő- és gyógyászati szolgáltatásokkal, gyerekrészleggel is várják a bármilyen korosztályhoz tartozó vendégeket.

A szállodaigazgató kiemelte: a beruházás és a működtetés során kiemelt figyelmet kapott a környezetvédelem és a fenntarthatóság.
Az építkezés egy védett lápterület mellett zajlott, a szálloda helyét pedig korábban illegális hulladéklerakónak használták. A környezet- és természetvédelmi hatóságokkal együttműködve a rekultiváció során 45 ezer köbméter ipari hulladékot szállítottak el a területről.

A szállodát megújuló erőforrásokkal üzemeltetik, a működtetésben a lehető legkevesebb műanyag felhasználásával, és a hulladékok újrahasznosítására törekedve.
Alfred Hackl elmondta, hogy a szobák értékesítését három hónappal ezelőtt kezdték meg, mostanáig csak Magyarországon, de a megnyitáskor már 190 – többségében hazai – vendéget fogadnak, kisebb számban osztrákok is érkeznek.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.