Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A jogvédőknek adott igazat a spanyol legfelsőbb bíróság a pszichiátriai társasággal szemben egy négy éve húzódó, és a napokban zárult bírósági perben. A bíróság kimondta: „a mai társadalomban különösen fontos” a pszichiátria gyakorlataival kapcsolatos vita – mint a kényszerkezelések, a tudatmódosító szerek és az elektrosokk –, kiváltképp, ha gyerekekről van szó.

2024. július 12-én az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) nemzetközi szervezete győzött abban a perben, amely a pszichiátriai visszaélésekkel és a betegek jogaival kapcsolatos szólásszabadság elfojtásáról szólt Spanyolországban. A pert a Spanyol Pszichiátriai Társaság (SEP) indította a CCHR ellen, azt állítva, hogy a CCHR kiadványai, dokumentumfilmjei és weboldalai az USA-ban és Spanyolországban sértették a pszichiáterek „becsületét”. A bíróság ezt elutasította, és megerősítette, hogy a CCHR anyagai „kétségtelenül közérdekű kérdéssel foglalkoznak”, „közvetlenül kapcsolódnak a demokratikus társadalomban folyó nyilvános vitához”, és hozzájárulnak a „pszichiátriáról szóló társadalmi vitához”.

A CCHR olyan weboldalakat, kiadványokat és dokumentumfilmeket készít, amelyek a pszichiátriai kezelések során történő emberi jogsértéseket dokumentálják, betegek, szakértők és törvényhozók nyilatkozataira, illetve tanulmányokra és médiamegjelenésekre hivatkozva.

A Spanyol Pszichiátriai Társaság egészen pontosan azt sérelmezte, hogy a CCHR honlapjai, kiadványai és dokumentumfilmjei szerint pszichiáterek felelősek az oktatás és az igazságszolgáltatás lezüllesztéséért, a drog- és gyógyszerfüggőség súlyosbodásáért, és hogy „egyes pszichiáterek szexuálisan zaklatták betegeiket…”. Ezzel szemben Jan Eastgate, a CCHR nemzetközi szervezetének elnöke elmondta, hogy mintegy 15 000 oldalnyi dokumentumot mutattak be a bíróságnak, amelyek mindezt alátámasztották: „A CCHR pontosan ezeket a tényeket dokumentálta, és mivel a pszichiáterek elmulasztották, hogy önkontrollt gyakoroljanak és beismerjék a visszaéléseket, a CCHR-ra maradt, hogy lépéseket tegyen a páciensek további károsodástól való megóvása érdekében.”

A Legfelsőbb Bíróság egyetértett ezzel: „Az egyes pszichiátriai gyakorlatokról, és főként a nem önkéntes intézeti elhelyezésről, a tudatmódosító gyógyszerek alkalmazásáról – különösen, ha a betegek gyermekek vagy serdülők –, valamint a sebészeti vagy elektrokonvulzív kezelésekről szóló vita kiemelten fontos a mai társadalomban.” A bíróság az ENSZ jelentéseit idézte, mint „a kérdésekről folyó fontos társadalmi, politikai és tudományos vita jó illusztrációját ”, és kijelentette, hogy az ilyen vita elfojtása  „a véleménynyilvánítás szabadságának túlzott korlátozását jelentené, amit nem indokolna kényszerítő társadalmi szükséglet”.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is rendszeresen foglal állást az említett vitában, egy 2022-ben kiadott jelentésében például ezt írja a mentális egészségügyi ellátásról: „Mindenkinek joga van a méltóságteljes, emberséges, elfogadható és tisztességes ellátáshoz, amely tiszteletben tartja az emberi jogokat. Mégis túl gyakran fordul elő, hogy a mentális problémákkal élő emberek a világ legsúlyosabb emberi jogi visszaéléseit szenvedik el, méghozzá éppen az ellátásukért felelős egészségügyi szolgáltatók részéről.”

A CCHR magyarországi csoportja, mely 30 éve vizsgálja ki és tárja fel a hazánkban történő jogsértéseket a pszichiátria területén, hasonló tapasztalatokkal rendelkezik ezen a téren: a feltárt és igazságszolgáltatás elé vitt ügyek arról tanúskodnak, hogy Magyarországon is gyakran és akár súlyosan sérülnek a pszichiátriai páciensek jogai és méltósága. A szervezet rendszeresen viszi nyilvánosság elé az ilyen ügyeket, hogy a kialakuló társadalmi vita katalizálja az égetően szükséges változásokat.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.