Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az S&T Consulting Hungary Kft. immáron harmadik éve elkötelezett támogatója a Csodalámpa Alapítványnak, mely szervezet célja, hogy minél több beteg gyermek kívánságát teljesítve boldog perceket szerezzen számukra. Az idei évben az összegyűlt több mint 1,1 millió forintos támogatásnak köszönhetően még több gyermek arcára sikerül mosolyt csalni.

Az elmúlt években hagyománnyá vált az S&T Kft. életében, hogy üzleti partnereit és munkatársait egy kulturális eseményre invitálja, ahol méltóképpen zárhatják az évet egy közös estével és a már szintén hagyománnyá lett adományozással. Decemberben a programhoz a Thália Színházat választotta az informatikai szolgáltató cég, ahol közel 450 vendég élvezhette a Rövid a póráz című előadást. A rendezvény alatt a vendégek számára is lehetőség nyílt az egyéni adományozásra, a szervezet munkájának megismerésére.

„Fontos számunkra, hogy olyan kezdeményezést támogassunk, mely azokon segít, akik a leginkább rászorulnak. Hisszük, hogy összefogással még jobban segíthetjük a gyermekek gyógyulását, életkörülményeinek javítását”, mondta Szabó Péter, az S&T Consulting Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Az idei évben összesen 1 156 000 forinttal segítette a szervezet munkáját a cég.

„Vendégeink után fejenként 2000 Ft-tal támogatjuk a Csodalámpa Alapítvány munkáját, és a helyszínen tett felajánlásokkal együtt sikerült az eddigi legnagyobb adományt összegyűjtenünk. Az elmúlt években 10 beteg gyermek kaphatta meg a várva várt ajándékot, melyek között laptop, tablet, okostelefon, televízió, valamint pókemberes ágy és beülős quad is szerepelt. – teszi hozzá Szabó Péter.

Az alapítvány kommunikációs szakértője, Felkai Márta szerint a kis betegek számára különleges lelki támogatást jelent egy-egy álmuk, kívánságuk valóra váltása, ezzel is erősítve a saját magukban és a gyógyulásukba vetett hitüket. Sokszor érkeznek hozzánk olyan kérések, melyek teljesítése elsőre lehetetlennek tűnik, de minden erőnkkel azon fáradozunk, hogy a lehető legtöbb kívánságnak eleget tegyünk. Ehhez azonban szükségünk van a támogatóink folyamatos segítségére, amely nélkül az elmúlt 13 évben nem lett volna lehetőségünk a már több mint 3000 beteg gyermek megajándékozására – meséli a szakember.  

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.