Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kórház belső vizsgálata szerint a pszichiátereket nem terheli felelősség a combinós gyilkos tette miatt. A probléma az, hogy ezek a belső vizsgálatok soha nem találnak felelősnek senkit hasonló ügyben. Pedig ez az ügy már a sokadik, ahol az ámokfutásnak közvetlen előzménye volt a pszichiátriai kezelés – így nehéz palástolni az ok-okozati kapcsolatot a pszichiátriai kezelés és az értelmetlen erőszak között.

Mint ismeretes, a combinós gyilkosként elhíresült A. Áron augusztus elején – egy nappal az után, hogy a pszichiátrián mindent rendben találtak nála és kiengedték – a villamos alá rúgott egy idős asszonyt, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Ahogy az ilyenkor rendszerint történni szokott, a kórház belső vizsgálatot rendelt el, hogy megállapítsák: felelősek-e az érintett pszichiáterek a tragédiáért. Nem okozott nagy meglepetést, hogy a vizsgálat úgy találta, a kórházban senki nem felelős. A kórházigazgató elmondta: a páciens stabil állapotát a pszichiátriai vizsgálatok is megerősítették, a kollégák az érvényes jogi és szakmai szempontok szerint jártak el.

De álljunk csak meg egy percre. Az érintett pszichiáterek mindent a szakmai szabályok szerint tettek, a leendő gyilkos állapotát stabilnak találták, és az illető másnap szenvtelenül meggyilkolt egy idős asszonyt? Ez még rémisztőbb képet fest annál, mintha szakmai szabályszegést találtak volna az ügyben. Ez ugyanis azt jelenti: a szakmai protokoll szabályos betartása bármikor előidézhet újabb tragédiát. Azt jelenti, hogy a pszichiátriai vizsgálatok fabatkát sem érnek az épelméjűség megállapításában.

Ráadásul a combinós gyilkos ügye messze nem egyedi. Tucatszám lehet az elmúlt évekből olyan eseteket találni, amikor a pszichiátriai kezelés közvetlenül előzte meg a kezelt ámokfutását. A belső vizsgálatok pedig – amennyire nyilvánosságra kerültek – rendre arra jutottak, hogy a kezelő pszichiátereket a világon semmi felelősség nem terheli. Úgy tűnik, ezek a belső vizsgálatok csupán arra alkalmasak, hogy a nagyközönséget megnyugtassák – érdemi felelősségre vonás soha nem történik.

Hogy lehet mégis az, hogy éppen a pszichiátriai kezelést követően – amely megelőzni hivatott az ilyen tetteket – kerül sor ámokfutásra? Ennek sok köze lehet ahhoz a tényhez, hogy az utóbbi években egyre több hatósági felhívás figyelmeztet világszerte számos pszichiátriai szer kiszámíthatatlan, erőszakos viselkedést okozó mellékhatásaira. Az amerikai gyógyszerhatóság, az FDA egyenesen azt rendelte el, hogy a gyógyszeres dobozokon vastag fekete keretben kell a figyelmeztetést feltüntetni. Ezeket azonban a szakma rendszerint szó nélkül figyelmen kívül hagyja.

Hány hasonló tragédiának kell még történnie ahhoz, hogy végre megvizsgálják a kezelő pszichiáterek felelősségét, illetve hogy kezeléseiknek és szereiknek milyen szerepe van a tragédiák létrejöttében? Minél hamarabb kerül erre figyelem, annál nagyobb az esélye, hogy a jövőben elejét lehet venni a hasonlóan értelmetlen tragédiáknak.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.