A kórház belső vizsgálata szerint a pszichiátereket nem terheli felelősség a combinós gyilkos tette miatt. A probléma az, hogy ezek a belső vizsgálatok soha nem találnak felelősnek senkit hasonló ügyben. Pedig ez az ügy már a sokadik, ahol az ámokfutásnak közvetlen előzménye volt a pszichiátriai kezelés – így nehéz palástolni az ok-okozati kapcsolatot a pszichiátriai kezelés és az értelmetlen erőszak között.
Mint ismeretes, a combinós gyilkosként elhíresült A. Áron augusztus elején – egy nappal az után, hogy a pszichiátrián mindent rendben találtak nála és kiengedték – a villamos alá rúgott egy idős asszonyt, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.
Ahogy az ilyenkor rendszerint történni szokott, a kórház belső vizsgálatot rendelt el, hogy megállapítsák: felelősek-e az érintett pszichiáterek a tragédiáért. Nem okozott nagy meglepetést, hogy a vizsgálat úgy találta, a kórházban senki nem felelős. A kórházigazgató elmondta: a páciens stabil állapotát a pszichiátriai vizsgálatok is megerősítették, a kollégák az érvényes jogi és szakmai szempontok szerint jártak el.
De álljunk csak meg egy percre. Az érintett pszichiáterek mindent a szakmai szabályok szerint tettek, a leendő gyilkos állapotát stabilnak találták, és az illető másnap szenvtelenül meggyilkolt egy idős asszonyt? Ez még rémisztőbb képet fest annál, mintha szakmai szabályszegést találtak volna az ügyben. Ez ugyanis azt jelenti: a szakmai protokoll szabályos betartása bármikor előidézhet újabb tragédiát. Azt jelenti, hogy a pszichiátriai vizsgálatok fabatkát sem érnek az épelméjűség megállapításában.
Ráadásul a combinós gyilkos ügye messze nem egyedi. Tucatszám lehet az elmúlt évekből olyan eseteket találni, amikor a pszichiátriai kezelés közvetlenül előzte meg a kezelt ámokfutását. A belső vizsgálatok pedig – amennyire nyilvánosságra kerültek – rendre arra jutottak, hogy a kezelő pszichiátereket a világon semmi felelősség nem terheli. Úgy tűnik, ezek a belső vizsgálatok csupán arra alkalmasak, hogy a nagyközönséget megnyugtassák – érdemi felelősségre vonás soha nem történik.
Hogy lehet mégis az, hogy éppen a pszichiátriai kezelést követően – amely megelőzni hivatott az ilyen tetteket – kerül sor ámokfutásra? Ennek sok köze lehet ahhoz a tényhez, hogy az utóbbi években egyre több hatósági felhívás figyelmeztet világszerte számos pszichiátriai szer kiszámíthatatlan, erőszakos viselkedést okozó mellékhatásaira. Az amerikai gyógyszerhatóság, az FDA egyenesen azt rendelte el, hogy a gyógyszeres dobozokon vastag fekete keretben kell a figyelmeztetést feltüntetni. Ezeket azonban a szakma rendszerint szó nélkül figyelmen kívül hagyja.
Hány hasonló tragédiának kell még történnie ahhoz, hogy végre megvizsgálják a kezelő pszichiáterek felelősségét, illetve hogy kezeléseiknek és szereiknek milyen szerepe van a tragédiák létrejöttében? Minél hamarabb kerül erre figyelem, annál nagyobb az esélye, hogy a jövőben elejét lehet venni a hasonlóan értelmetlen tragédiáknak.
