Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A CEONET Klub tagjai is csatlakoztak a Heti Betevő 11 éve működő vasárnapi ételosztásához. A szervezet munkáját február 16-án a vállalatvezetőkből álló közösség önkéntesei segítették.  Az esemény során 300 adag ételt osztottak szét a rászorulóknak, amelyet a Heti Betevő szakácsa állított össze.

Közösségi összefogás a rászorulókért

Az ételosztásban a CEONET részéről 16 tag vett részt, akik szívügyüknek tartják, hogy a társadalmi felelősségvállalás részeként segítő kezet nyújtsanak a nehéz helyzetben élőknek.

„Fontos az, hogy aki tud jót tenni, tegye. A CEONET a megalakulása óta folyamatosan támogat olyan szervezeteket, amelyek jó ügyekért tevékenykednek. Ha egy tál étellel segíteni tudunk azoknak az embereknek, akiknek nehezebb a sorsa, akkor mi ezt megtesszük. Az esemény során 300 adag ételt osztottunk szét a rászorulóknak, amelyet a Heti Betevő szakácsa állított össze, garantálva a finom és tápláló menüt. Az alapanyagok beszerzéséhez szükséges anyagi forrást pedig a klub tagjai biztosították. A melegétel tárkonyos tejfölös pulykaragu volt bulgurral.” – fogalmazott Trattner Andrea, a CEONET ügyvezető igazgatója.

Nem egyszeri alkalom

Az esemény nem egyszeri akció, a CEONET célja, hogy rendszeresen szervezzen hasonló programokat, illetve csatlakozzon társadalmi célú megmozdulásokhoz. A résztvevők úgy vélik, hogy a szociális érzékenység és az összefogás nemcsak a rászorulóknak nyújt segítséget, hanem a közösséget is megerősíti. „Ha egy jó ügy érdekében összefog egy közösség, nemcsak az ügy megy előre, hanem a közösség is gazdagszik általa” – tette hozzá a vezető.

A Heti Betevő Egyesület már nem csak Budapesten, hanem országszerte tevékenykedik, a tavalyi évben pedig elnyerte az Év Fővárosi Civil Szervezet 2024 elismerést.

„Fontosnak tartjuk, hogy olyan civil szervezetekkel működjünk együtt, amelynek tagjai fáradhatatlanul azon dolgoznak, hogy minél több embernek nyújtsanak segítséget, elfordulás helyett a cselekvést választva” – fűzte hozzá Trattner Andrea.

 

 

Kapcsolódás és adakozás

Az ételosztás során nemcsak ételt, hanem odafigyelést és emberséget is adnak azoknak, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. Az esemény a CEONET és a Heti Betevő közös üzenetét közvetíti: az összefogás és a segítőkészség révén jobbá tehetjük egymás életét.

„Hálásak vagyunk, ha egy közösség azzal fordul hozzánk, hogy önkénteseivel segítené a munkánkat. Ugyanakkor valahol természetesnek is tartjuk, hogy egy komoly cég vagy közösség kultúrájának része a civil segítségnyújtás is, hiszen társadalmi megítélését erősíti, ha aktívan segít a közösség rászoruló tagjainak. Eközben pedig az önkéntes munka közös élményt és összetartást teremt a csapat között, mert lehetőséget ad számukra, hogy jót tegyenek. Így ez tényleg egy win-win helyzet. Jót teszünk a hozzánk forduló, elesett, éhes embertársainkkal, mi is, a CEONET önkéntesei is, és ennek a hatása minden irányba érezhető” – mondta el Lánczi Éva, a Heti Betevő Egyesület társelnöke.

A február 16-i akció egy új kezdet lehet, amelyhez a CEONET reményei szerint egyre többen csatlakoznak majd a jövőben.

További információ a társzervezőkről:  https://CEONET.hu/ és www.facebook.com/hetibetevo

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.