Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Csupán másfél nap kellett ahhoz, hogy a 21 éves D. Árpád a pszichiátriai osztályon életét veszítse. A tragédia nem volt előjel nélküli, ugyanis a fiú állapota a zárt osztályra kerülés után drámai romlásnak indult. 

Az édesanya mégsem tud napirendre térni afölött, hogy máskülönben életerős fia hogyan halhatott meg egyik napról a másikra a pszichiátrián. A 21 éves fiúnak korábban volt már epilepsziás rohama, így amikor otthonában rosszul lett, édesanyja mentőt hívott. A mentősök azonban nem találtak semmi különöset, így a fiú otthon maradt.

Két nappal későbbre a rosszullét fokozódott, legyengült és remegett, így az édesanya maga vitte be a fiút a kórházba. A kivizsgálás után a fiút a pszichiátriára fektették be, mondván: két-három napig infúziót kap, és minden rendben lesz. Az anya azért kikötötte: nem engedi, hogy a zárt osztályra vigyék, amire ígéretet is kapott.

A másnap esti látogatáskor a családtagok már nem találták a fiút az eredeti helyén. Némi érdeklődés után megtudták, hogy Árpádot a zárt osztályra vitték. A család a látványtól sokkos állapotba került: a fiú magán kívüli állapotban volt, kikötözve, bepelenkázva, szeretteit nem is ismerte meg. Az édesanya kérdésére, hogy mégis mit csináltak a fiával, azt a választ kapta: nyugodjon meg, ez természetes folyamat, másnapra már semmi baj nem lesz. Másnap reggel 6-kor az édesanya telefonhívást kapott a kórházból, amiben közölték: a fia meghalt.

A család megtörve, tehetetlen keserűséggel nézte át a kórházból kapott iratokat. Hamar feltűnt nekik, hogy az iratokban több dolog is ellentmondásban volt azzal, amit maguk tapasztaltak: olyan EKG vizsgálati eredményt kaptak például, amely akkor készült, amikor a fiú még nem is volt a kórházban. Segítséget keresve az anya egy olyan emberjogi szervezettel vette fel a kapcsolatot, amely kifejezetten a pszichiátriákon történő visszaélések feltárására specializálódott.

A szervezet szakértője az egészségügyi dokumentáció alapos átvizsgálásakor számos nyugtalanító pontot vett észre: a folyamatosan adagolt erős pszichiátriai szer, mellékhatásai következtében, önmagában oka lehetett a fiú drámaian romló egészségi állapotának, és akár halálának is, mivel a mellékhatások közt a hirtelen halál is szerepel. Az előírások szerint – a fiú állapota miatt – orvosi konzíliumot is kellett volna tartani, ám ilyenre nem került sor.

Az is furcsa, hogy bár a fiú lekötözését az ápoló személyzet említi az ápolási dokumentációban, a korlátozást hivatalosan dokumentáló, ilyenkor kötelezően kitöltendő iratoknak semmi nyoma.

A Magyarországon több mint 20 éve működő emberjogi szervezet tapasztalatai szerint még elszomorítóbb, hogy egyáltalán nem egyedi esetről van szó – rendszeresen találkoznak pszichiátriai kezelések során tönkrement vagy elvesztett életekkel. Sajnos úgy tűnik, napjaink pszichiátriai rendszerének sajátja, hogy az alkalmazott kezelések – elsősorban az erős tudatmódosító szerek, de ide tartoznak a kikötözések és a megalázó bánásmód is – számos esetben csak rontanak az egyébként segítségre szoruló páciens testi és mentális állapotán.

„Az állatokkal nem bánnak úgy, mint amit az én fiammal műveltek” – írta a megtört édesanya. A család most az emberjogi szervezet segítségével feljelentést tett, hogy végére járjon a fiával történteknek. Az elvesztett fiatal életet ez már nem hozza vissza, ám segíthet, hogy más családok ne essenek áldozatul hasonló tragédiának. (CCHR)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.