Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Fecsó alapítványt indít a fiatal tehetségek felkarolásáért. 

Szegedi Ferenc az egész országból várja nehéz sorsú, de kivételes tehetséggel rendelkező ifjú titánok jelentkezését

Szegedi Ferenc, azaz Fecsó nevét az ország a ’Feleségek luxuskivitelben’ című sorozatban ismerhette meg, akkori párja, Vasvári Vivien mellett. A férfi azonban mindig is azt vallotta: ő tulajdonképpen afféle “hobbiceleb”, aki most az ismertségét szeretné jótékony célra fordítani. Éppen ezért hozza létre az Ifjú Titánok Alapítványt, amelynek legfőbb küldetése anyagi segítséget nyújtani a fiatal tehetségeknek.

A koronavírus nem kímélte a gazdaságot: a magyarok egy jelentős százaléka veszítette el munkahelyét az elmúlt hetekben, így veszélybe került a megélhetésük. Már csak ezért is érezte aktuálisnak Fecsó, hogy megvalósítsa régen dédelgetett elképzelését: egy olyan alapítványt, ami a kiemelkedően tehetséges magyar fiatalokat támogatja.

“A karantén miatt sajnos előfordul, hogy akinek eddig megvalósulatlanok voltak az álmai, az most még távolabb kerül tőlük. Pedig sokaknak csak egy kis kezdő lökés hiányzik, hogy sínre kerüljön az életük. Őket szeretnénk most felkarolni a sport, tanulás, művészetek terén” - magyarázza az üzletember, aki 21 éves korig keresi azokat az fiatalokat, akikben megvan a spiritusz. Kiskorú esetén a pénz természetesen a szülőhöz vagy gondviselőhöz kerül majd.

“Sok fiatal lehet az országban, aki például kiemelkedően tehetséges zenész, mégsem tudja megengedni magának, hogy hangszert vásároljon, vagy nagy jövő előtt álló sportoló, de az edzéshez szükséges feltételeket nem áll módjában megfizetni… Várjuk bárki jelentkezését, aki ebbe a korosztályba tartozik, és úgy érzi: mindössze a pénz választja el az álmától. Fontos, hogy az egyén jövőébe akarunk fektetni, és reméljük, hogy ha eléri céljait, visszaad majd a társadalomnak” - fogalmaz Fecsó.

Hamarosan megalapul Ifjú Titánok Alapítvány és elkészül saját weboldala is, ám addig is a jelentkezési lehetőség hamarosan Fecsó hivatalos FB oldalán keresztül is megnyílik. Az elvárás a jelentkezés kapcsán hogy a jelöltek egy rövid videó üzenetben, vagy fényképes e-mailben mutatkozzanak be, vagy legalábbis írják meg, meséljék el a történetüket, az álmaikat, és azt is, mire tudnák fordítani a felajánlott összeget.

Nincs kötött forma, a jelentkezési anyag összeállítása a pályázóra van bízva. Aki valóban tehetséges, az képes összerakni úgy a pályázatot, hogy azzal alátámassza a céljait.

A cégvezető ezután kollégáival együtt személyesen fogja kiválasztani, ki a legméltóbb a támogatásra. “Az elejétől a végéig követjük a folyamatot, hogy a pénz tényleg a lehető legjobb helyre kerüljön” - hangsúlyozza.

Fecsó az arra érdemesnek talált jelentkezőkhöz személyesen is ellátogat, hogy felmérje az életkörülményeiket, és meggyőződjön róla, a támogatás jó helyre kerül. Ezek után az összeg elköltését is pontosan nyomon követi.

“Reménykedünk benne, hogy a munkánknak hamarosan híre megy, és olyan támogatót is találunk, aki szintén szívesen beállna a jó ügy mögé” - mondja, hozzátéve: az alapítvány célja havonta több fiatalt is felkarolni, a kiválasztásban pedig csak a jelölt tehetsége és rászorultsága lesz a döntő.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.