Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az alapvető jogok biztosa néhány hete tette közzé lesújtó jelentését a Merényi Gusztáv Kórház zárt pszichiátriai osztályán talált döbbenetes állapotokról. Ám kiderült, már korábban is került napvilágra vérlázító ügy ugyanebből a kórházból: egy idős asszony vesztette életét, lánya szerint az ottani bánásmód miatt. Akkor nem lett az ügynek komolyabb következménye.

Úgy tűnik, az ombudsmani vizsgálat során a Merényi pszichiátriáján talált állapotok – elfogadhatatlan higiéniás körülmények, indokolatlan fizikai korlátozások, a betegjogok rendszeres elhanyagolása – nem csupán a közelmúlt termékei. Egy emberjogi szervezet szerint, amely kimondottan a pszichiátriákon történő visszaélések feltárásával foglalkozik, korábban is érkeztek már bejelentések az osztályon található borzasztó ápolási körülményekről. Egy nő évekkel ezelőtt azzal kereste fel az alapítványt, hogy édesanyja, aki gyógyszerfüggőség miatt, de fizikailag egészséges állapotban került be az osztályra, csupán két hónap alatt annyira leépült, hogy végül tüdőgyulladásban életét vesztette.

„Nem minden pénzkérdés. Én elsősorban azt sérelmezem, hogy kikötözve, meztelenül, altatva, etetés, itatás, mosdatás nélkül fektetik az anyukámat, szerintem ez csak hozzáállás kérdése, innentől én ezt embertelennek tartom” – nyilatkozta akkor a pszichiátrián elhunyt asszony lánya.

Bár az ügyben a rendőrség nyomozást indított, a vizsgálatot azzal zárták, hogy nem találtak szakmai hibát a nő kezelésében – ami őszintén szólva még riasztóbb, mintha találtak volna. Mert mit ér az a kezelés, ahol a szakmai szabályok betartása mellett a páciens folyamatosan leépül és végül életét veszti?

Az ombudsmani vizsgálat során találtakra reagálva a fenntartó – annak ellenére, hogy az alapvető jogok biztosa az osztály bezárását indítványozta – igyekszik a felújításhoz szükséges mintegy 30-40 millió forintot biztosítani, ám ez bizonyosan nem fogja megoldani a hanyag és megalázó bánásmódból adódó jogsértéseket. És sajnos nem fog megoldást nyújtani arra a kikerülhetetlen tényre sem, hogy napjaink pszichiátriájának gyógymódjai valójában nem képesek helyreállítani a kezeltek lelki egészségét.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.