Tisztára bumeráng téma, de sajnos jelenleg még muszáj, hogy így legyen: az IVARTALANÍTÁS. Előre leszögezném, hogy elkötelezett ivartalanítás párti vagyok, tehát ez egy ilyen irányban buzdító iromány lesz.
Akárhányszor, akármilyen módon felmerül a téma, lavinát indít el a pro és kontra érvek tekintetében, a kommentek durva személyeskedésig fajulnak, és csak úgy habzanak a szájak. Ha eltekintünk a „nincs igazad, vazze, mer´ bozontos a szemöldököd” típusú „érvektől”, akkor is marad jócskán mivel szembenéznünk.
Mindig vannak számomra meglepő, új fordulatok, de most maradjunk csak pár állandó kedvencnél:
1. „Az ivartalanítás kegyetlen csonkítás”
Tisztázzuk először is, hogy Fifike nem a mama szeme fénye, hanem egy kutya. Aki ugyan a családtagunk, a legjobb barátunk, sokaknak az egyetlen társa, de akit nagy hiba emberi mércével megítélni és a végletekig erőlködve emberi tulajdonságokkal felruházni. Az ivartalanítással Fifike nem lesz eunuch, gondolatai nem fognak keseregve a libidója körül forogni, nem fogja elveszett férfiasságát, vagy női mivoltát siratni. Ellenben a fordítottja is igaz: egy kan dagadó golyói sem teszik macsóbbá a gazdát és egy tüzelő szukától sem lesz kívánatosabb a póráz másik végén loholó kétlábú. Státusz szimbólumnak maradjon meg a kocsi, a divatos nyaralóhelyek, a frizura, öltözködés, akármi. Ne egy élőlényt használjunk önigazolásra!
2. „Nagyfokú műtéti kockázatnak teszi ki a kutyát”
Így van, és egyre gyakoribbak a mandula- és vakbélműtétek áldozatairól szóló hírek is. Természetesen minden műtétnek, minden altatásnak van kockázata, és biztosan én vagyok léha, de én sem a mandula-, sem a vakbélműtétem előtt nem végrendelkeztem. Bízzunk már egy kicsit az állatorvoslás fejlődésében is! Tessék megbízható, felkészült állatorvost és rendelőt választani! Néhány kontár hentes nem is baj, ha páciensek hiányában kihullik a kínálatból…
3. „Megváltozik a kutya személyisége és elhízik”
Az ivartalanítás utáni nagyjából fél évben befejeződnek a velejáró hormonális változások, ez valóban lehet kissé változékony időszak. Utána azonban a legnagyobb „probléma” az lehet, hogy a kutya nyugodtabb lesz, nem akar verekedni és csavarogni, átadhatja magát a játéknak, a gond nélküli séták, kirándulások örömének, a szociális igényeknek. Ja, és Bodri nem attól éri el a vágósúlyt, hogy ivartalanítottad, csak attól, hogy nem veszed figyelembe a táplálkozási és mozgásigények változását. Mivel ez az életkorral amúgy is változik, túl nagy különbség nincs, a kulcsszó az odafigyelés.
4. „Csak a lustáknak / bénáknak való, akik nem tudnak vigyázni a kutyájukra”
Ezt a dumát azért is kedvelem annyira, mert úgy látszik, hogy tele vagyunk valóságos prófétákkal. Akik száz százalékig biztosan és tutira ki merik jelenteni, hogy velem aztán sose fordulhat elő baleset… Nos, én nem vagyok ilyen nagyképű és azt gondolom, hogy igenis bármikor, bárkivel előfordulhat előre ki nem számítható történés. Ráadásul nem lakatlan szigeten élünk, úgyhogy az „amikor Suzika tüzel, akkor nagyon vigyázunk, és csak pórázon sétáltatjuk a többi kutyát elkerülve” típusú mondatokat ezzel talán zárójelbe is tehetjük…
5. „Elveszi a szex és az anyaság örömét”
Brrr, na, ez az, amitől a hideg is kiráz. Csak ismételni tudom, ne ruházzuk fel kutyáinkat emberi tulajdonságokkal! Az ösztönök nem vágyak, a fajfenntartás nem egyenlő az élvezetekkel! A kutyáknak nincs én képük, nincs múlt és jövő tudatuk és nem hasonlítgatják magukat egymáshoz. Következésképpen viszonylag kevés ivartalanított kutyát lehet látni irigykedve azon búslakodni, hogy bezzeg a szomszéd Polly már megint hatot kölykezett.
6. „Elég csak a szukákat ivartalanítani”
Hogyne, a kanokat pedig elég csak szépen megkérni, hogy kizárólag az ivartalanított szukákhoz menjenek oda (nem kell aggódni, ez ránézésre látszik). Ha mégis tüzelő szuka illatát érzik, akkor fogják be az orrukat és bármilyen elhamarkodott cselekedet előtt számoljanak el magukban tízig, esetleg végezzenek el néhány nyugtató ászanát…
7. „Beavatkozás a természet rendjébe”
Őőő, lehet, hogy lemaradtam valamiről, de a természet rendjéből én már semmit nem tapasztaltam meg az életemben. Őseink már idejekorán gondoskodtak a természet rendjének fejreállításáról, mi csak szerényen a nyomdokaikba lépve folytatjuk a pusztítást. Úgyhogy ne verjük a mellünket, nem a miénk ez a kétes dicsőség. Az, hogy egy háziasított vadállat esetében, egy új faj kialakulása során, a folyamatnak éppen melyik pontja a természetes életmód, elég nehéz megállapítani. De érdemes megfigyelni, hogy akár csak száz évvel ezelőtt is hogyan éltek mellettünk a kutyák és mi a helyzet napjainkban. Az ember életmódja folyamatosan és rohamos gyorsasággal változik, én például már viszonylag ritkán vadászok, halászok és gyűjtögetek, szégyenszemre nem barlangban lakom és tökre bírom az angol vécét. A mellettünk élő kutyák is kénytelenek velünk változni, megjegyzem, az alkalmazkodás nekik sokkal jobban megy. Ezzel együtt el kell fogadni, hogy felelőtlenül bántunk az ember legjobb barátjával. Amíg a menhelyek zsúfolásig telve vannak, és igenis mindenki találhat kedvére való féle – fajta – mintájú és életkorú kutyát, addig nem kell az utánpótlás! És ez egyszer a hatalmas természetmegváltoztató képességünket jó irányban is használhatjuk: igyekezhetünk visszafordítani a felborult egyensúlyt!
Nem hiszek abban, hogy egy ember megválthatja a világot, de hiszek abban, hogy sok kis cseppel megtelik a tenger. Kivétel nélkül mindannyian felelősek vagyunk a környezetünk szemléletformálásában. Ezt nem lehet elsumákolni, másra hagyni, elfordulni. Ha a saját kutyádat ivartalanítod, helyesen cselekszel. Ha vállalod ezt a döntésedet, ha akár szűk környezetedben érvelsz mellette, ezzel másokat is a felelős döntés felé terelve – te is segítesz megtölteni a tengert.
(A cikkben szereplő kutyák mind ivartalanítottak és rendkívül kiegyensúlyozottak ;-) )
