Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2003. karácsonyán egy félre sikerült udvarlási akció során, az akkor alig 2 éves Fodri fennakadt egy kerítésen. A kaland kis híján tragikus véget ért ... Fodri életét ugyan sikerült megmenteni, de az egyik hátsó lábát elvesztette. :(

Háromlábúsága Őt semmiben nem zavarta, de sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a gazdijelölteket elriasztotta. Így Fodri több, mint 10! éve a NOÉ Állatotthon lakója. Szerelmes kamaszból, tisztes őszes öregúr lett. De kedvessége, ragaszkodása, hűsége egy picit sem kopott meg.




Fodri nagyon sok éven keresztül volt társa, védelmezője Bitangnak és Bringának a két szarvasmarhánknak. Most, hogy ők elköltöztek Fodri a fenti istálló lakónak hős védelmezője lett.



Az idő vasfoga sajnos felette sem múlt el nyomtalanul, az utóbbi időben többször betegeskedett, nem komoly bajok, egy kis köhögés, egy szőrhullás. Néhány nap alatt sikerült minden apróságon úrrá lenni.

Múlt héten viszont egy daganatot fedeztünk fel az oldalán és az ajkán. Mivel egyik pillanatról a másikra "termett" ott és határozottan növekedett, nem halogattuk a dolgot, azonnal orvos.

Gyors laborvizsgálat, idősebb kutyáknál műtét előtt ez nálunk rutin szerűen kötelező, és Fodri máris a műtőasztalon találta magát. Eltávolították a daganatokat és, ha már kéznél volt, gyorsan rendbe tették az évek alatt,kissé, na jó nagyon megkopott fogait is. 

Természetesen az állatorvosnál is mindenkit meghódított édes, kedves természetével, alig akarták hazaengedni. :)



Az eltávolított daganatot szövettani vizsgálatra küldtük, az eredmény sajnos nem a legjobb, plazmocytoma a pontos megnevezése. Közepesen problémás daganat féle ...

De Fodri már teljesen jól van, igaz kicsit nehezen viseli a kórházi bezártságot, de ahogy megszoktuk Tőle, kedves és együttműködő. Mondhatjuk, ez után a kis felújítás után, jobb, mint új korában. :)



10 év nagyon hosszú idő és mi biztosan tudjuk, hogy Fodri nagyon boldog itt az Állatotthonba, de azt is tudjuk, hogy igazán minden kutya egy saját családra, saját gazdára, saját őrizhető otthonra vágyik. Főleg Ő, aki minden pillanatban szeretne megfelelni, minden mozdulatával az embereket akarja boldoggá tenni. Tehát mi nem adtuk fel a reményt, hogy igaz, most már csak nyugdíjas éveire, de találunk egy igazi, saját családot neki! 

Ha van egy Angyal, aki egy igazi, csodálatos, hűséges társat keres, annak a jelentkezést várjuk a 06 30 221 1299-es telefonszámon, vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címünkön.



Ha haza vinni nem tudod, de támogatnád Fodri gyógykezelését, műtétjét, vizsgálatait, azt is nagyon-nagyon megköszönjük!
 

Bankszámlaszámunk: 
OTP 11710002-20083777

Külföldről történő utaláshoz:
IBAN: HU62 1171 0002 2008 3777 0000 0000
SWIFT (BIC): OTPV-HU-HB
OTP Bank / Budapest, 1102 Kőrösi Csoma sétány 6.

EURO számlánk:
11763103-13106883

Külföldről történő utaláshoz:
IBAN: HU15 1176 3103 1310 6883 0000 0000 
SWIFT (BIC): OTPVHUHB
OTP Bank / Budapest, 1102 Kőrösi Csoma sétány 6.



(A megjegyzés rovatba kérjük beírni Fodri!)

Közvetlen bankkártyás adományozással:
http://adhat.hu/online/adomany/56790


Illetve a NOÉ Állatotthon ADHAT Segélyvonalán, melyre mostantól SMS is küldhető!!!!!
Hívd a 13600-as telefonszámot (mindenféle előhívó nélkül!), majd az automata bejelentkezése után add meg a NOÉ Állatotthon kódját: 63 !
Ha könnyebb az sms, akkor a 13600-as számra küld a 63 -at. Egy telefonhívás vagy egy üzenet értéke 250 Ft. Ennyit kapunk, és ennyit is számláznak az adott telefonszámlára!
Jelenleg a T-Home és T-Mobile, valamint a Telenor, Vodafone és az Invitel hálózatából érhető el a szolgáltatás.

Fodrit virtuális örökbefogadással is támogathatod az adatlapján keresztül ITT: http://noeallatotthon.hu/index.php?pid=1&aid=114

Köszönjük!!!

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.