Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Nem egy híres ünnepnap… Nem veszünk egymásnak ajándékokat, nem szaladunk kétségbeesetten virágcsokorért és nem keresünk bonbont az üzletben. Pedig jeles nap… A legkisebbeké… Március 25-e a magzatgyermekek világnapja!

Március 25-én az élet csodájára emlékezünk és anyaméhben töltött 9 hónapos fejlődésre. Arra, hogy mennyire csodálatos az az összeszerkesztettség és tervezettség, ahogy a baba kifejlődik az anyuka pocakjában. Ezekben az időkben, amikor mozgalmak, sőt államhatalmak kérdőjelezik meg a magzatok élethez való jogát, még inkább fontos kiállni mellettük.

A Várva Várt Alapítvány munkatársaival a rászorulók segítése mellett nagy hangsúlyt helyezünk a még meg nem született és a már megszületett gyermekek életének támogatására is. Tavaly a Bakáts téren tartottunk életvédő rendezvényt ez alkalomból. Idén is fontosnak tartjuk, hogy ezen a napon a magzati életet ünnepeljük. Most azonban valami mást terveztünk. 

RAJZPÁLYÁZATOT hirdetünk 9+9, bent és kint címmel!

Azt biztosan tudod, hogy a legtöbb kisbaba 9 hónapig növekszik anyukája pocakjában. Te hogy képzeled el ezt az időszakot és a megszületése utáni első 9 hónapot? Biztosan szoktatok fotókat nézegetni a kisbaba korodról, vagy ha van kistesód, emlékszel a megszületésére. Lehet, hogy még arról is láttál fotót vagy videót, amikor anyukád hasában voltál? Rajzold le, szerinted hogyan fejlődik, mit csinál a kisbaba bent, és hogy folytatja az életét kint. Hogyan kell róla gondoskodni, Te miben tudsz segíteni a szüleidnek és a kisbabának?

A legszebb és legkreatívabb rajzokat beküldőket értékes nyereményekkel díjazzuk. A fődíj egy családi wellness hétvége! Hamarosan további részletekkel jelentkezünk. 

A pályázati szabályai
Rajzokat beküldeni az alábbi 4 korosztályban lehet:

  • 5-8 évesek
  • 9-12 évesek
  • 13-16 évesek
  • 17-20 évesek

Méret: A4, Technika: rajz, festmény, vagy egyéb

Egy rajzzal pályázhatsz, ezért válaszd ki a legjobb rajzodat vagy festményedet és azt küldd be JPG formátumban beszkennelve e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre vagy postai úton a 1077 Budapest, Almássy tér 3. 5/7 címre. Ha postán küldöd, kérünk írd rá a borítékra, hogy „9+9, bent és kint”. (Postán küldött pályamunkákat sajnos nem tudunk visszaküldeni.) Az alkotás elküldésével a nevező hozzájárul ahhoz, hogy pályaművét megosszuk online felületeinken.

A rajzod hátoldalára vagy az e-mailbe írd meg a nevedet, életkorodat, osztályodat / csoportodat, postai címedet és az e-mail címedet, szüleid telefonszámát, ovid vagy iskolád nevét és címét.

Beküldési határidő: 2019. április 30.

Eredményhirdetés: Gyermeknap, 2019. május 26.

Kérjük, szóljatok a gyermekeknek, unokáknak, ismerősöknek, küldjetek minél több alkotást nekünk! Sok sikert a művészpalántáknak!

Ünnepeljük, óvjuk együtt a kisbabákat!

Forrás: varvavart.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.