Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kép illusztráció

Mi fenyegeti a jövőnket jelentő nemzedéket az iskolában?

Szeptembertől 1 millió 200 ezer általános és középiskolás diák kezdte meg az új tanévet Magyarországon – százezren először mentek iskolába. Az iskolai tanulási problémákkal párhuzamosan – egyes nemzetközi mutatók szerint – egyre nő azoknak a tanulóknak a száma, akik a tudományosan soha nem igazolt „betegségben”, az úgynevezett „figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban” (ADHD) szenvednek: egyre nagyobb számban kapnak „figyelemhiányosként” vagy „hiperaktívként” megbélyegzett tanulók tudatmódosító pszichiátriai szereket. Mégis, vajon kiknek s miért áll érdekében az, hogy a mi gyermekeink is – a Magyarország jövőjét jelentő generációk – egy életen át függőségben tartó tudatbefolyásoló pszichiátriai szereket kapjanak, holott számos alternatív út létezik?

„Az ADHD nem olyan, mint a cukorbetegség, és a Ritalin [az ADHD „gyógyszere”] nem olyan, mint az inzulin. A cukorbetegség valódi orvosi állapot, ami objektíven diagnosztizálható. Az ADHD egy kitalált címke, és semmilyen objektív, bizonyítható módon nem azonosítható” – írja Dr. Mary Ann Block, a Ne legyen több ADHD! című könyv szerzője 2001-ben. Az elmeegészségügyben egyre több szakember teszi szóvá: arra, hogy az úgynevezett figyelemhiányos–hiperaktív zavar (ADHD) mint „betegség” létezik, tudományos bizonyítékok nincsenek. Ennek ellenére, nemzetközileg egyre nő – ma már 20 millió körül van – azoknak az iskolás kisgyermekeknek és kamaszoknak a száma, akiket bizonyos tünetek miatt, a szerek súlyos mellékhatásai ellenére, legyógyszereznek.

De hiszen mi is a „bűne” azoknak a gyermekeknek, akiknek súlyos – gyakran öngyilkosságra késztető – mellékhatásokkal járó szereket írnak fel pszichiáterek? Semmi! Úgy viselkednek, mint a GYEREKEK! A pszichiátriai szerekkel legyógyszerezett iskolások közül sokan egyszerűen csak „okosak”. „Ezek a tanulók rettenetesen unatkoznak, és aki unatkozik, az babrál a kezével, izeg-mozog, kaparászik, nyújtózkodik és (különösen a fiúk) valami rosszban sántikál.” – Dr. Sydney Walker, A hiperaktivitás koholmánya című könyv szerzője. Legtöbbjük láttán 30-35 éve csak legyintettek volna: „Á, csak gyerekek!” és sportolni küldik őket.

Az ADHD „slágergyógyszerét”, a Ritalint megkapják felnőttek is. Az egész világon oly népszerű Óz, a csodák csodája című film főszereplőjének, az Oscar-díjas Judy Garlandnak már 17 éves korától amfetamint írtak föl pszichiáterek, s pszichiátriai szerek túladagolásába halt bele 47 évesen – volt, hogy napi 40 (!) tabletta Ritalint írtak föl neki. És a Ritalinnak – ennek az amfetamin jellegű szernek, amely erősebb, mint a kokain – a szedése kihathat a felnőtt korra is: az orvosi tanulmányok szerint későbbiekben kokainhasználatra késztetheti azt, aki szedte. Kurt Cobain, az amerikai Nirvana punkrock zenekar frontembere, akivel „hiperaktivitása” miatt Ritalint szedettek gyerekkorában, felnőttként a drogokhoz fordult s végül heroinfüggőként lett öngyilkos.

A Ritalin egyik első magyarországi áldozata, egy tatabányai fiú – harminc évvel ezelőtt lehet, hogy őt is még focizni küldték volna – öt éven át szedte a „hiperaktivitására” felírt serkentőszert. Fizikai leépülése hirtelen kezdődött: testének bal fele görcsbe rándult, fejét nem tudta balra fordítani, bal kezét nem tudta használni. Mindez szellemi leépüléssel is járt – tanulmányi eredményei fokozatosan romlottak. Az orvosi kivizsgálás legvalószínűbb okként a pszichiátriai szer szedését jelölte meg... A kérdésben megszólaltatott pszichiáter szerint egyetlen pszichiátriai gyógyszernek sem ismert a hosszú távú mellékhatása.

Nyugaton már futószalagon történik ez: a „renitens tanulót” az eltürelmetlenedő tanár kezelésre javasolja, a szülő rettegve bár, de gyermekét pszichiáterhez viszi, aki a kábítószerhez hasonló alapanyagú szereket szemrebbenés nélkül fölírja.

Kevesen tudják, hogy Magyarország milyen mértékben vette már át a „fejlett nyugati társadalmak” pszichiátriai álmegoldásait: 2015-ben volt olyan nyári hónap, amikor a leggyakrabban fölírt pszichiátriai szerből a társadalombiztosítás csaknem 438 millió forintot térített. Becsléssel, ez éves szinten – közpénzből – akár 5 milliárd forintra is rúghat.

Holott történhetne a dolog másként is – a tanárokat és a szülőket felvilágosítva az iskolában és a médiában föl lehetne hívni erre a figyelmet: egy lappangó testi probléma vagy a sok cukor fogyasztása és a helytelen táplálkozás úgyszintén előidézhetik azokat a tüneteket, amelyek alapján mentális beteggé nyilvánítják az izgága gyermeket, serdülőt. Más megfogalmazásban: a folyton „gépező”, rendszertelenül alvó, energiaitalon és cukron felnövő, nem sportoló gyermek [a számítógép virtuális valóságát bújó (CHIP, microchip) és egészségtelenül táplálkozó (CHIPS-et evő)], azaz, a „CHIP-és-CHIPS kultúrát” megszemélyesítő családtag.

Ám arra, hogy igenis lehet a törődő szülő szeretete a kiút, kitűnő példa a világ legeredményesebb úszó-olimpikonjának sikertörténete: a mostanra harmincesztendős amerikai Michael Phelpsé, aki három egymást követő – az athéni, a pekingi és a londoni – olimpián 18 aranyérmet, 2 ezüstöt és 2 bronzérmet nyert.

A 9 éves Michaelt, akit súlyosan hiperaktívnak talál egy pszichiáter és „gyógyszert” szedet vele, édesanyja ráveszi, hogy ússzon s azt komolyan is vegye – az öntudatos anya fia pszichiátriai gyógyszerezését leállíttatja, s rengeteget foglalkozik vele.

Alig több, mint 10 évvel később az első aranyérmét szerző fiú leszökken a dobogóról Athénban, hogy győztes babérkoszorúját, virágcsokrát örömében zokogó édesanyjának adja.

A sport, a rendszeresség, a törődés, az anyai szeretet lettek a valódi gyógyszere... „Egyszerűen más vagyok a vízben!” – nyilatkozta Phelps egy sportmagazinnak, miután az év sportolója lett hazájában – „A vízben otthon vagyok!”

S ha nincs család, nincs anya, nincs szeretet – az iskolás azzal kap segítséget tanárától, hogy a pedagógus találtat a tanulóval valamit, amiben a gyermek „hazatalál”: otthon van...

S a tevékeny, teljesítményére büszke magyar gyermekre akkor van esély, ha a szülő, a pedagógus, az iskola nem hagyja, hogy a jövő generációját tudománytalanul címkézze a materialista pszichiátria.


További információ:
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány
Tel.: 06 1 342 6355 
Mobil: 06 70 330 5384 
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.