Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Február 11-én, a betegek világnapján emlékezünk meg azokról, akiknek életét betegség keseríti, nemkülönben azokról, akik a betegek, a szenvedők szolgálatában töltik életüket.

Ez a nap II. János Pál pápa kezdeményezésére lett a betegek világnapja, annak alkalmából, hogy 1858-ban a franciaországi Lourdes-ban ezen a napon mutatkozott meg a Szűzanya egy hosszú ideje betegeskedő, 14 éves francia lánynak. A világnap alkalmat nyújt arra is, hogy tisztelegjünk azon egészségügyi dolgozók előtt, akik számára a betegek gyógyulása a legfontosabb.

Ám a jeles napon egyben figyelnünk kell arra is: bizony nem mind arany, ami fénylik. Nem mindenhol nyújtanak valódi gyógymódot, ahol gyógyítást hirdetnek. Ennek sajnos jellegzetes példája a mai pszichiátria – bár ezzel főként azok vannak tisztában, akik, önként vagy akaratuk ellenére, belekóstoltak a „gyógymódokba” egy pszichiátriai osztályon vagy intézetben. A külsőségek mind gyógyítás sugallnak: orvosi köpenyek, gyógyszeres fiolák, kórtermek, kórházi ágyak.

Nővérkék, beteghordók, napi többszöri gyógyszerosztás. Ha azonban bemegyünk egy pszichiátriai osztályra, és tényleg megnézzük, mi történik ott, mit fogunk látni? Mentális betegségükből lábadozó embereket, akik egyre inkább készen állnak arra, hogy bizakodva, újult erővel, helyrebillentett elmeállapottal térjenek vissza az életbe, megszabadulva korábbi kínzó mentális nyűgjeiktől? Sajnos egyáltalán nem ezt látjuk. Gyógyszerekkel tompított, csendes embereket látunk, akik többnyire kába ájulatban töltik napjaikat. Csendben vannak, nem zavarják a környezetüket, ahogy azt esetleg előtte tették, és talán őket magukat sem zavarja a saját mentális kínjuk – mert nem érzékelnek belőle szinte semmit, ahogyan az őket körülvevő világból sem sokat.

Telnek a napok anélkül, hogy valódi problémájuk igazi okával bárki foglalkozna. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű nemzetközi emberjogi szervezet – amely kifejezetten annak szenteli tevékenységét, hogy a pszichiátriákon történő jogsértéseket, visszásságokat feltárja – tapasztalatai szerint napjaink pszichiátriai rendszerének nem csak a kényszer, a betegjogok elhanyagolása, a megalázó bánásmód jellegzetes és gyakori velejárója, hanem az is, hogy a pszichiátriákon nyújtott kezelések – amelyek legtöbbször kimerülnek az erős tudattompító gyógyszerezésben – nem jelentenek valódi gyógymódot azok számára, akik mentális nehézséggel küzdenek, és emiatt fokozottan szükségük lenne a hozzáértő segítségre és emberi bánásmódra.

A betegek világnapján a szervezet magyarországi csoportja kifejezi azzal kapcsolatos bizakodását, hogy a helyzet minél hamarabb változni fog, és az elmeegészségügy előbb-utóbb valódi egészségügyet fog jelenteni. Ez persze magától nem fog megtörténni; sok még a tennivaló, hogy tényleg így legyen.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.