Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A gyakorló szülők már ismerik, akik még gyermekáldás előtt vannak, majd megismerik a közhelyet, hogy milyen gyorsan telnek az évek. Sok szép időszak van a család életében, amit később öröm felidézni, ha van miről. E pillanatok megörökítőjével, Juhász Tamás fotóssal, a BabyZoom Gyerekfotoda tulajdonosával beszélgettünk XVI. kerületi, cinkotai műtermében.

Hol kezdődik a gyerekfotós munkája?

Ilyen áldott állapot – mutat Tamás a falon levő képen a kismamapocakra – jellemzően két-három alkalommal van egy nő életében. Az, hogy a leendő anyukák egyre gyakrabban jönnek már várandósan fotózásra, számunkra is azt mutatja, hogy egy új élet kezdődött. A mi munkánk itt indul.

Kismama- és papafotózás.Bensőséges pillanatok hármasban. Fotó: BabyZoom Gyerekfotoda

Gyakran hívnak 5-7 napos újszülötthöz, csecsemőhöz. Azt szoktuk javasolni, hogy ne az első pillanatokra hívjanak, amikor a magzatmáztól még jóformán csak a szülők látják a kis jövevény szépségét, hanem mikor már hazamentek a kórházból.

Csodálkozó szempárok ismerkednek az ismeretlennel. Fotó: BabyZoom Gyerekfotoda

Többes számban beszélsz, ez mit jelent?

Feleségemmel, Cilivel dolgozunk közösen. Egyébként már mi is három alkalommal átéltük ezeket a sorseseményeket, három fiúnk van.

Tehát nem csak a műteremben, beállított körülmények között dolgoztok?

Egy ilyen kisbabával nehéz is lenne másképp. Természetesen ilyenkor kimegyünk a családhoz. Aztán később is minden korszaknak megvan a szépsége. A rendszeresen hozzánk járó családoknak a változatosság jegyében szoktam javasolni, hogy jó időben menjünk ki a szabadba, egy szép parkba.

Amikor még egy szinte állandóan nyugodt babát fényképezünk... Fotó: BabyZoom Gyerekfotoda

Gondolom, ahogy nő a gyerek, egyre nehezebb fotózni!?

Igen, ahogy elkezdenek mászni, majd járni-egyensúlyozni, egészen más, mint amikor még egy szinte állandóan alvó babát kell fényképezni. Ezért is kétemberes ez a hivatás, mert itt a műteremben egyikünk fotóz, a másik csinálja a műsort. Vannak kellékeink is a fotózáshoz, amikor pedig már három-négy éves a gyerek és kezd kialakulni valamilyen érdeklődése, kérjük a szülőket, hogy hozzanak magukkal kedvenc tárgyakat: játékot, még nagyobb gyerekeknél sporteszközöket, hangszert stb. Minden gyereknek egyedi, megvan a saját különlegessége.

... és amikor elkezd járni a kis Örökmozgó. Fotó: BabyZoom Gyerekfotoda

Mit értesz „műsor” alatt? Bohóckodtok?

A jó képekhez elengedhetetlen az oldott hangulat, amit igyekszünk megteremteni. Ezért van az, hogy a fotózás két órát igényel. Feleségem ilyenkor a stylist, ő ötletel, odavonja a figyelmet, és igen: ő a bohóc, akin nevetni kell, hogy az a gyerekenként 30-40 jól sikerült kép megszülessen.

Feleségem, Cili vonja magára a figyelmet, hogy a jó kép elkészülhessen. Fotó: BabyZoom Gyerekfotoda

Ma már mindenki fotóz. Érdemes mégis fényképészhez menni?

Igen! Sokan, sokféle eszközzel és minőségben fotóznak. A képeinket meglátva mégis sokan belátják, hogy egy profi eszközzel készített, a célra kialakított, külön lámpákkal megvilágított környezetben, jól megkomponált beállítással és gondos utómunkával készített fotót nem könnyű elkészíteni. Örülünk, ha gyakran fényképező családok is megkeresnek minket, hiszen nálunk arra is van lehetőség, hogy a saját, jól sikerült fotóikat a mi fényképeinkkel együtt bedolgozzuk az elkészülő fotókönyvbe.

Nálunk a nagymama feljegyzi a gyerekek aranyköpéseit. Ha ezekhez hozzávesszük az akkoriban készült fotókat, akkor nagyon szórakoztató albumot lehet készíteni!

Mióta a fotózás létezik, kialakult annak a polgári kultúrája, hogy egy család évente egy vagy több alkalommal, amikor az valamilyen szempontból számukra jelentős időszak, elmegy a fényképészhez (vagy elhívja magához). A közös sors ilyen dokumentálása a megfontolt emberek tulajdonsága és az élet is őket igazolja, amikor van mit elővenni egy családi összejövetel alkalmával.

Nagy gondja egyébként sokaknak, hogy tömegével készítenek fényképeket, de már a jók kiválogatására sincs idő. Arról nem is beszélve, hogy esetleg elvigyék „előhívatni”. A digitális tárolás is problémás az évek múlásával: az adathordozók sokszor sérülnek, vagy maguktól használhatatlanná válnak.

A fotózások tehát egy fotókönyvben végződnek, amit aztán karácsonykor át tud lapozni a család?

Mi az előbb elmondottak miatt javasoljuk, hogy készüljenek papírképek, de mégis sokan választják a digitális képeket, ezért természetesen erre is van lehetőség. Kidolgoztunk egy olyan rendszert, aminek segítségével utólag is hozzáférhetnek a családok a fényképeikhez, tehát később is tudnak rendelni vagy a megjelölt képpel egyedi ajándéktárgyakat készíttetni nálunk, hiszen pl. az unoka fotójával készült bögre, póló nagy örömet tud okozni.

A mosogatógépet nem szokták ezek a bögrék jól tűrni…

Ismerjük a problémát, ezért nálunk ilyen nem fordulhat elő, olyan technológiával készülnek a nyomtatott bögrék, ami jól tűri a mosogatógépet.

Aztán jön az óvodás és iskoláskor, az óvodai fotózás és az iskolai fotózás

Rendszeresen fotózunk óvodában és iskolában. Ilyenkor az intézmény egy jellemző része átalakul egy hétre műteremmé. Ha az időjárás lehetővé teszi, szabadban is szeretünk fotózni. Nálunk nem készülnek napfényben hunyorgós képek. Komoly technikai felszerelést mozgatunk meg, hogy a kinti képek is profik legyenek.

Kialakult annak a polgári kultúrája, hogy egy család évente egy vagy több alkalommal fényképészhez megy. Fotó: BabyZoom Gyerekfotoda

Fotó: BabyZoom Gyerekfotoda

Szinte el is érkeztünk a címben említett ballagáshoz!

Igen, de ez legyen egy másik beszélgetés témája! Azoknak pedig, akik szeretnének többet megtudni a BabyZoomról, ajánlom honlapunkat, amin keresztül kapcsolatba léphetnek velünk.

 

NÉVJEGY
BabyZoom Gyerekfotoda
Tulajdonos: Juhász Tamás és Cili
1165 Budapest, Garmada u. 6. (Cinkota)
Tel.: +36-20-445-8595
www.babyzoom.hu

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.