Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

14 tesztelt hintából 12 balesetveszélyesnek bizonyult a Fogyasztóvédelmi Hatóság utóbbi időben végzett vizsgálatain. Hat hintán kioldható csomókötést találtak, pedig az már tilos.

image

2012 és 2014 között összesen 14 gyermekhintát vizsgált a a Fogyasztóvédelmi Hatóság, melyből 12 terméknél állapítottak meg valamilyen hiányosságot. A vizsgálati szempontokat észben tartva legközelebb elkerülhetjük a veszélyes termékeket.

Kinyílt a rögzítőgyűrű

A szilárdságvizsgálatnál egy hinta nem felelt meg, itt a rögzítő gyűrűk nyíltak ki. Ha az ilyen játékok leszakadnak, vagy egy rögzítési pont elenged, akkor az akár súlyos koponya vagy gerincsérülést is okozhat.

Túl éles élek

Négy esetben talált a Hatóság olyan éles éleket, amelyek sérülést okozhatnak.

Vékony kötél

Négy esetben a kötelek bizonyultak vékonynak. A szabványok szerint a hinták kötelének legalább 10 miliméter vastagnak kell lennie, hogy könnyen lehessen benne kapaszkodni, és ha esetleg megcsúszik a gyermek keze, ne okozzon bőrsérülést.

Tilos a kioldható csomókötés

A 2012 márciusa után forgalomba hozott hintáknál nem megengedett a kioldható csomókötés. A 2014-ben vizsgált hat hinta ilyen kötést alkalmazott. Mivel ezek a hinták nem felelnek meg az új szabványoknak, a Hatóság elrendelte a játékok forgalomból történő kivonását.

Balesetveszélyes apró alkatrészek

Három esetben könnyen leváló kis alkatrészt tartalmaztak a hinták, amelyek fulladást okozhatnak, ha kisgyerek lenyeli őket.

Mit csináljunk, ha balesetveszélyes hintát látunk a boltban?

Vegyünk másikat. Ha egy hinta nem felel meg a hatósági ellenőrzés során, azt nem feltétlenül vonják ki a forgalomból. A Fogyasztóvédelmi Hatóság szakértői becslést készítenek arra vonatkozóan, hogy mekkora a valószínűsége egy esetleges baleset bekövetkeztének. Ha magas a kockázat, bevonják a terméket, ha kicsi, feltételekhez kötik a forgalmazást.

Ha már elkezdte árulni, árulhatja

A 2012-ben a csomókra vonatkozó szabvány életbe lépése után is találhatunk hintákat kioldható csomókötéssel a polcokon. Ennek az az oka, hogy ha a forgalmazó még a szabvány életbelépése előtt beraktárzott az áruból, azt még eladhatja.

Forrás: Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Fotó (c): TedsBlog/Flickr
Szerző: Tudatos Vásárló

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.