Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az év legjobb egészségügyi startupjának választották meg a bécsi Pioneers fesztiválon a Turbine csapatát, akik közül többen Dr. Csermely Péter, a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet egyetemi tanárának kutatócsoportjából kerültek ki.  A kifejlesztett szoftver a rák biológiai működését szimulálja, mesterséges intelligencia segítségével meghatározva a leghatékonyabb, személyre szabott kezelési módokat. Alapjait mintegy 10 éves kutatómunkával fektette le a biológusokból, mesterséges intelligencia-szakértőkből és bioinformatikusokból álló csapat. A technológia meggyorsítja és hatékonyabbá teszi a gyógyszerfejlesztés folyamatát, így a kijelölt terápiák hamarabb juthatnak el a betegekhez.

A Turbine mögött álló mesterséges intelligenciát egy hálózatkutatási projekt keretében Dr. Szalay Kristóf Zsolt dolgozta ki az Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet PhD-hallgatójaként. (A projektért Innovációs Díjjal jutalmazott bioinformatikussal készült korábbi interjúnk ide kattintva olvasható.) Ezt a technológiát egészítették ki egy sejtmodellel az intézetben jelenleg is PhD-hallgató Dr. Veres Dániel, valamint Fekete Iván, az Általános Orvostudományi Kar hallgatójának részvételével, így jött létre a 2013-ban a Semmelweis Egyetem támogatásával szabadalmaztatásra benyújtott módszer – idézték fel a kutatók. A Turbine akár többmillió terápiás lehetőséget és molekuláris szintű változást képes végigpróbálni ezres nagyságrendű publikációból származó – valós kutatási eredményeken alapuló – sejtmodelljén. A komplex hálózat segítségével jól modellezhetőek a sejten belül zajló folyamatok. Vagyis a program segít előre jelezni, hogy melyik gyógyszer, vagy azok milyen kombinációja lenne alkalmas az adott típusú rák gyógyítására, hiszen képes szimulálni a sejtek terápiára adott válaszát. Ezzel rövid idő alatt leszűkíthető a hatékony és hatástalan gyógyszerhatóanyagok köre, ami lényegesen lerövidíti a gyógyszeripari folyamatokat – magyarázta Dr. Szalay Kristóf.

Amikor (2016-ban) a kutatócsoportból 2013-ban alapított cég növekedésnek indult, a startupok terén tapasztalt Nagy Szabolcs lett a vezető, aki elmondta, mivel egyértelműen látszott, hogy a korábban hónapokig tartó kísérleteket egy másodperc töredéke alatt elvégezni képes szoftvert leginkább a gyógyszeriparban lehet hasznosítani, már csak a fókuszpontot kellett meghatározni. Így kezdtek el kifejezetten a rákos megbetegedések szimulálásával és a személyre szabott terápiákkal foglalkozni – mondta el Nagy Szabolcs. Sikeresen pályáztak az egyik legnagyobb gyógyszercég mentorprogramjába, és jelenleg is három klinikai fázisban lévő gyógyszer fejlesztésén dolgoznak a cég számára, miközben más vállalatokkal, továbbá külföldi kutatóhelyekkel, például a Cambridge-i Egyetemmel is tárgyalnak az együttműködési lehetőségekről. A cégvezető hozzátette, hogy jelenleg 18-an dolgoznak a 4 fővel indult csapatban, és szeretnének további tagokat is bevonni, elsősorban a hazai egyetemeken végzett, vagy jelenleg is ott tanuló tehetségek közül.

A vállalatépítés mellett a csapat tagjai továbbra is aktívan kutatnak. Jelenleg Dr. Bödör Csabával, az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet tudományos főmunkatársával dolgoznak egy közös projekten, amely a krónikus limfoid leukémia (CLL) megértésére irányul – mondta el Fekete Iván. Dr. Csermely Péter hálózatkutató-csoportjában pedig a fonálféreg idegrendszerének felépítését kutatják a Turbine segítségével, vagyis nem humán életformákon is használható a rendszer – tette hozzá a hallgató.

 Dr. Veres Dániel hangsúlyozta, orvosként az a legfőbb céljuk, hogy a megfelelő gyógyszerek gyorsabb fejlesztését támogatva segítsenek a betegeken. A szoftver jelenleg felhő alapú. Mivel nem egy „varázsdobozról” van szó, amibe egyik oldalon bemennek az adatok, a másik oldalon pedig kiadja a terápiát, első körben fókusztáltan, kis számú, nagy partnerrel dolgoznak majd – mondta. Valós daganatbiológiát képezünk le a modellben, azt szimuláljuk és nézzük meg, miként reagál az egyes beavatkozásokra, vagyis a használathoz komoly szaktudásra van szükség – tette hozzá Dr. Veres Dániel. Mint azt a startup tagjai elmondták, hosszabb távon szeretnének közvetlen kapcsolatba kerülni a betegekkel, annyira automatizálva szoftvert, hogy használható legyen a mindennapi betegellátásban is.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem; Turbine

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.