Két év alatt 13,4-ről 13,9 évre nőtt a forgalomban lévő hazai személyautók átlagéletkora, és az eladásra hirdetett gépjárművek átlagéletkora is közelít a 12 évhez. Ugyanakkor az idősebb autók a tapasztalatok szerint fele annyi idő alatt cserélnek gazdát, mint a fiatalabb járművek – derül ki a Használtautó.hu elemzéséből.

Bár az újautó-eladások volumene 2014-ről 2016-ra 38 százalékkal nőtt, továbbra is 100 ezer alatt maradt 2016-ban a forgalomba helyezett új autók száma. Eközben csaknem másfélszer ennyi használt autót importáltunk, melyek 61 százaléka legalább 10 éves volt. Ezért továbbra sem sikerült megállítani a hazai autópark öregedését, amelynek átlagéletkora 13,4-ről 13,9 évre emelkedett. A személyautóknak immár 79 százaléka betöltötte tizedik életévét.

image012

„A hazai autópark túlnyomó többségét a 2008 őszi válságot megelőző 8-10 évben értékesített járművek alkotják – magyarázza Fodor László, a Használtautó.hu szakértője. – Amíg az újautó-eladások továbbra is a 100 ezres szint közelében maradnak, az autópark öregedését csakis a minőségi használtautó-import felfutása állíthatja meg. Kizárólag egy, a fiatalabb autók behozatalát támogató szabályozással lehetne elérni azt, hogy a behozott autók többségének életkora ne lépje túl a tíz évet.”

A Használtautó.hu adatbázisában szereplő meghirdetett autók átlagéletkora 11,8 év, ami mintegy két évvel alacsonyabb, mint a teljes személygépkocsi-állományé. Az eltérés oka, hogy sok öreg autót nem hirdetnek meg, hanem a forgalomból történő kivonásig használják azokat. Az adás-vétel járulékos költségei ugyanis együttesen meghaladják az 50 ezer forintos szintet, ami egy régi autó esetében már könnyen összemérhető a teljes vételárral.

Kedvező hír ugyanakkor a régebbi autók tulajdonosai számára, hogy a legnagyobb autós portál statisztikái szerint az idősebb autók jóval hamarabb, átlagosan 4-5 hét alatt elkelnek, miközben a legfiatalabb, magasabb értékű autók eladására jellemzően két hónap alatt kerül sor.

image013

 A legnépszerűbbek: Opel és Suzuki

Márkák szerint vizsgálva igen koncentrált a hazai személyautó-park. Öt márka (Opel, Suzuki, Volkswagen, Ford, Renault) különféle modelljei teszik ki az állomány több mint felét.

image014

Pest megye másfélszer motorizáltabb, mint Borsod

Megyék szerinti bontásban első pillantásra is szoros összefüggést láthatunk az adott térség gazdasági fejlettsége és az autók száma között. A középső és észak-nyugati országrészben 350-400 között található az ezer főre jutó személyautók száma, míg a keleti országrészben zömében jóval 300 alatt marad ez az érték.

image015

A Budapest rovat további hírei

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...

A címlapról

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.