Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2013.12.10. /

Az emberi jogok világnapján a Tudatos Vásárlók Egyesülete kampányt indít, és arra kéri a magyar kereskedelmi láncokat, illetve az európai döntéshozókat, hogy teremtsenek átláthatóbb és igazságosabb körülményeket a beszállítói láncokban.

image

Európa-szerte pár tucat hipermarketláncon keresztül áramlik az áru és a pénz a fogyasztók és a beszállítók között. Az elmúlt 30 évben a szupermarketek élelmiszerpiaci részesedése világszerte nőtt. Magyarországon mára az összes eladott élelmiszer 62%-át értékesítik diszkontokban, hiper- vagy szupermarketekben. A láncoknak piaci súlyukkal együtt a beszállítóik életében betöltött szerepe is nőtt. Hatalmas befolyásuk van arra, hogy milyen áruk jutnak el a fogyasztókhoz és mennyi pénz jut a beszállítókhoz. Komoly probléma, ha a láncok visszaélnek vevői erejükkel.

Minden olyan országban, ahol vevői erővel kapcsolatos problémák merültek fel, a szupermarketek alacsony árat fizetnek a beszállítóknak. A gazdasági előnyök pedig igen egyenlőtlenül oszlanak meg a kereskedelmi lánc szereplői között. Ez a jelenség rövidebb távon a beszállítókon lévő gazdasági nyomás miatt a termékek minőségének romlásához, a környezetvédelmi és a munkaköltségek leszorításához vezet, hosszabb távon pedig a választék csökkenéséhez. Számos eset rámutatott, hogy a lefelé ható árnyomás embertelen munkakörülményeket eredményez. A TVE és partnerei az elmúlt években több saját és nemzetközi kutatási eredményt is közzétettek a témában.

Legyenek felelősebbek a magyar szupermarketek is

A TVE nemrég mutatta be az Európában, így a Magyarországon is elfogyasztott narancslé termelési körülményeiről szóló kiadványát és filmjét. A bemutatott eset rávilágít arra, hogy néha olyan komoly emberi jogi és környezeti problémák vannak az ellátási láncban, hogy kizárólag fogyasztóként, például bojkottokkal csak nehezen lehet javulást elérni.

Aktív állampolgárként is cselekednünk kell: megkérni a döntéshozókat, a gyártó vállalatok képviselőit, hogy vevői erejüket pozitív változások elérésére használják, folytassanak felelősebb beszerzést. Követeljenek meg olyan garanciákat a beszállítóktól, amelyek biztosítják, hogy a teljes beszállítói láncukban méltányos körülmények uralkodnak.

Szeretnénk elérni, hogy legalább 500 fogyasztótól érkezzen kérés a magyarországi szupermarketekhez a tisztességes és átltáható beszállítói láncokról.

A 10 legnagyobb hazai láncnak szóló levelet itt írhatod alá:

Kérjük, hogy csatlakozz, és érjük el együtt, hogy a szupermarketek folytassanak felelős beszerzést.

Köszönjük!

Legyen jobb szabályozás Európában

Ha szeretnéd, hogy az ellátási láncokban igazságosabb körülmények legyenek, csatlakozz a TVE partnerei által kezdeményezett levélkampányhoz, és írj levelet Michel Barnier-nek, az Európai Unió Belső Piaci és Szolgáltatási Biztosának, hogy a jelenleg folyó egyeztetéseken képviselje a tisztességtelen forgalmazó magatartás megszüntetésére irányuló erősebb és betarthatóbb európai szintű szabályokat kívánó állampolgárok hangját.

A lenti levél angol nyelvű változatát itt lehet alárni: https://www.policat.org/

(European Retail Action Plan: stop the abuse of buyer power)

Már több, mint 3000 ember aláírta.

 

Levél Michel Barniernek, az Európai Unió Belső Piaci és Szolgáltatási Biztosának

 

Tárgy: Ideje a kiskereskedelmi láncok megzabolázásának

 

Tiszelt Barnier Úr!

Egy markonyi nagyhatalmú szupermarketláncon, köztük a Tescón, az Aldin, a Lidl-ön, a Carrefour-on és az Aholdon múlik, hogy hol vásárolunk Európa-szerte. Ők a híd az európai fogyasztók milliói és világ minden tájáról az európai piacra törekvő beszállítók között.

A kereskedelmi láncok, különösen a szupermarketet, vevői erejükkel visszaélve leszorítják a beszállítói árakat. A beszállítók nem mernek panaszkodni, mert ha meg akarják tartani az üzletet, nincs más választásuk, mint megfelelni a követelményeknek.

A beszállítókra nehezedő nyomás aztán továbbadódik a beszállítói láncon lefelé: a termelőknek senki nem garantálja a megfelelő fizetséget, a munkások túlóráznak, rosszul fizetik őket és embertelen körülmények között dolgoznak.

Szeretném, ha Ön támogatná a tisztességtelen forgalmazói magatartás megszüntetésére irányuló erősebb és betarthatóbb európai szintű szabályokat, amelyek révén nem csak az európai fogyasztók, hanem a beszállítói lánc bármely országban élő szereplői is jól járnak.

Köszönöm

Ha ez szerinted egy jó ügy, a TVE munkáját itt tudod támogatni:

 

Előre is köszönjük!

Kép: sxc.hu

 

Authors: Tudatos Vásárló

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.