Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Idén negyedik alkalommal rendezik meg 2015. szeptember 19-én a Színházak Éjszakáját Fotó: szinhazakejszakaja.hu, budapest.hu
Idén negyedik alkalommal rendezik meg 2015. szeptember 19-én a Színházak Éjszakáját Fotó: szinhazakejszakaja.hu, budapest.hu

​Idén huszonöt budapesti színház hatvanegy helyszínen várja interaktív, rendhagyó és különleges produkciókkal a közönséget szeptember 19-én, a Színházak éjszakáján.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a rendezvényt beharangozó hétfői budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a sokoldalú programok azokat is becsábítják a színházakba, akik nem rendszeres látogatók.

A negyedik Színházak éjszakáján a résztvevő teátrumok idei új bemutatóikra szeretnék felhívni a figyelmet, emellett a kulisszák mögé is betekinthetnek a látogatók. A több száz program - akárcsak az elmúlt években - egyetlen karszalaggal látogatható. A rendezvény fővédnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere.

A főpolgármester-helyettes hozzátette, hogy idén játékos újdonsággal jelentkezik a főváros a Budapest széke program meghirdetésével: a fővárosi színházakban ezen az estén páros belépőket nyerhetnek látogatók. 

A Színházak éjszakája programjában idén részt vesz az Átrium Film-Színház, a Bethlen Téri Színház, a Budapesti Operettszínház, a Centrál Színház, a Dumaszínház, a Játékszín, a József Attila Színház, a Jurányi Inkubátorház, a Karinthy Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, a Madách Színház, a Magyar Állami Operaház, a MU Színház, a Nemzeti Színház, az Örkény István Színház, a Pinceszínház, a Radnóti Miklós Színház, a Rózsavölgyi Szalon Arts & Café, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpada, a Szkéné Színház, a Thália Színház, a Trafó, az Újszínház és a Vígszínház - mondta el Komáromi György, a Színházak éjszakája projektvezetője, hozzátéve, hogy eredetileg a Budapest Bábszínház is részt vett volna a programban, de az augusztus közepi nagy vihar komoly károkat okozott az épületben.

A Színházak éjszakáján az érdeklődők a színházak nézőterei mellett többek között az előcsarnokokban, a próbatermekben, a lépcsőházakban és a padlásokon is láthatnak előadásokat.

Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója programjaikról elmondta: a Színházak éjszakáján a Pesti Színházban Hegedűs D. Géza előadása látható, a Vígszínházban Venczel Vera mesél az idén 120. évadját ünneplő teátrumról, majd 21 órától az Össztánc című produkciót tekintheti meg a közönség.

A Bethlen Téri Színházban többek között bábkabaré, az Átrium Film-Színháznak helyet adó Mozsár Kávézóban táncworkshop, a Centrálban karaoké és beszédtechnika, az Operettszínházban zenés gyermekműsor és hangszerbemutató, a Dumaszínházban daldélután és stand-up, a Játékszínben és a József Attila Színházban interaktív gyermekprogramok és talkshow, a Jurányiban óriásbuborék-show, a Karinthyban vicces tárlatvezetések várják a látogatókat. 

A Katonában egyebek mellett felnőtteknek szóló workshop, a Kolibriben diavetítés, a Madáchban gramofonslágerek, az Operában kulisszatúra, a MU Színházban interaktív táncóra, a Nemzetiben nyílt próbák és beszédóra, az Ódry Színpadon impro maraton, az Örkényben épülettörténeti kalandozás, a Pinceszínházban versszínház, a Radnótiban zenés est, a Rózsavölgyiben Lyukasóra, a Szkénében felolvasószínház, a Tháliában kuplék, a Trafóban olvasópróba, az Újszínházban mesepremier is szerepel a programkínálatban.    

A részletes programokról a www.szinhazakejszakaja.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.