Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Visszafordíthatatlan károkat okoz az UV-sugárzás és a szmog.

A poliészterből készülő magyar zászlók egyre kevésbé tudnak ellenállni a folyamatosan erősödő UV-sugárzásnak és a szmognak, ennél fogva a 6-12 méteres árbócrúdon lévő kültéri zászlók 6-9 hónapnál, a fali zászlók 1-2 évnél nem is bírják tovább a közterületeken,  illetve az épületek homlokzatán.

Papp János, az egyik legnagyobb múltú magyar zászlóüzem ügyvezető tulajdonosa arról beszélt, hogy a zászlók elenyésző költséget jelentenek az önkormányzatok számára, de sok településen nem fordítanak rájuk kellő figyelmet, holott törvényi kötelezettségük lenne időközönként cserélni és mosni a lobogókat. A Poliformnál a magyarországi zászlókultúra továbbfejlesztése a cél, ezért most elkezdtek egy olyan alapanyaggal dolgozni, mely akár 50 százalékkal is megnövelheti a zászlók élettartamát.

„A magyar nemzeti zászlót kötelező az önkormányzatok, illetve azok intézményei előtt kihelyezni, és negyedévenként tisztítani, mosni kellene őket. Három hónap elteltével ez még működik is, de mivel a szmog kémiai reakcióba lép a poliészterrel, ezt követően már eltávolíthatatlan lesz a szemmel is látható szennyeződés, és drasztikusan csökken a textil alapanyag szakítószilárdsága. A csere félévente lenne aktuális, de az ország nagy részén kilenc hónap után sem foglalkoznak ezzel, tisztelet a kivételnek” – mondta a zászlószakértő. A beszállítók egyelőre nem hajlandóak ráállni az UV-sugárzásnak ellenállóbb alapanyagok gyártására, mert nem éri még meg nekik, de a Poliform már elkezdett egy olyan zászlóanyagot forgalmazni, aminek az élettartama akár a másfélszerese is lehet a korábban piacon lévőknek, ráadásul nem is akarnak ebből árversenyt csinálni.

Március 15. jó apropó a zászlócserére

Minden évben egy üde színfoltot jelent a tavasz közeledtével a március 15-i nemzeti ünnep, ami alkalmat kínál az elkoszolódott, elhasznált zászlók cseréjére, hiszen az emberek is igénylik, hogy megélénküljenek a települések utcái.

„A legtöbb ilyen zászló kis méretű, nyeles és villanyoszlopokra tűzhető. Jellemzően 2-3-4 nappal az ünnep előtt helyezik ki azokat, majd ugyanennyivel utána szedik le a lobogókat. Ezek szinte elővarázsolják a tavaszt, hiszen március 15-én még nem zöldell a természet. A lakosok ki vannak éhezve erre, és az önkormányzat felelőssége, hogy még fokozottabban figyeljen a közterületeken a dekorációra” – zárta szavait a szakember.

 

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.