Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A MÁV androidosok és iPhone-osok számára is egy olyan ingyenes alkalmazást biztosít, amellyel a járatokról tényleg mindent meg lehet tudni. Még annál is többet, mint eddig, hiszen a vonaton ülve és a peronon állva is chatelhetünk az utasokkal és a személyzettel. A HVG Tech írása.

Sok utas fellélegezhet: végre olyan mobil alkalmazással állt elő a MÁV, amellyel minden szükséges információt egyszerűen megkapunk a vonatokról. Az Androidra és iPhone-ra is ingyen letölthető, Windows Phone-ra pedig hamarosan érkező Vonatinfó révén természetesen az Elvira adatbázisát használva kiválaszthatjuk, hogy honnan, hová és mikor szeretnénk utazni. A beállítások között előre jelezhetjük, hogy melyik kedvezményt vagy szolgáltatást vennénk igénybe (kerékpárszállítás, magasabb kocsiosztály, stb.). de azt is jelölhetjük például, hogy átszállás nélküli járatot keresünk.

A találatoknál az Elvira rendszeréből megszokott információk és piktogramok láthatók időpontokkal, jegyárakkal, megálókkal, stb. A térkép ikont választva valós időben is láthatjuk, hogy hol van a vonat, milyen sebességel tart célja felé, mennyit késik, illetve hogy a következő megállóra várhatóan mikor érkezik. Egy adott megállót kiválasztva az onnan induló és oda érkező vonatok listáját és információit is könnyen elérhetjük.

Fotó: MÁV Szolgáltató Központ

A Vonatinfó egyedi funkciójával chatelhetünk is utastársainkkal, illetve kívülről is elérhetjük az adott vonaton utazókat. Például ha az adott járat késik, és a peronon várakozva nem tudjuk a késés okát, beléphetünk a vonat chatszobájába, információt kérhetünk az utasoktól vagy a vonat személyzetétől. Ha rendkívüli esemény miatt a vonat váratlanul megállásra, vagy hosszabb várakozásra kényszerül, a mozdonyvezető, illetve a jegyvizsgáló a chaten is tájékoztatást adhat.

Még arra is van lehetőség, hogy az utazást több szempont alapján értékeljük, mindegyik témakörben maximum 5 csillaggal, így a MÁV könnyen mérheti, hogy miben és mennyire kellene fejlődnie, pláne hogy a csillagozások mellett szöveges értékelést is adhatunk. (HVG)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.