Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A „Hímezz magyarra” program már várja a hímzett Házi áldásokról készült fotókat frissen meghirdetett tehetségkutató pályázatában.

A legszebb kézimunkákat Budapesten az OTP Galériában mutatják be 2020-elején, majd a pályaművek elindulnak az elszakított területeken és külföldi országokban található kiállítótermek felé. A szervezők célja, hogy megismertessék a nagyvilággal a népi iparművészeinket, egyben szeretnék, ha a tehetségeket lelkes amatőrök követnék a hímzés szeretetében.

A Szeleczky Zita művésznő nevével fémjelzett „Hímezz magyarra” program szervezői Debrecenben, a Magyar szórvány napján választották meg a Hímzés nagyköveteit és tiszteletbeli nagyköveteit. A neves sepsiszentgyörgyi, vásárosnaményi és kalocsai népi iparművészekből, valamint beregszászi kommunikációs tanácsadóból, hajdúsági újrahasznosító ruhatervezőből, óbecsei íróból, debreceni etnográfusból és budapesti üzletasszonyokból, televíziós szerkesztőkből álló Hímzés nagykövet asszonyok a szervezőkkel együtt hirdették meg aznap a Házi áldás hímző pályázatot, amelyet idén december 8-án, a második adventi gyertyagyújtáskor tett a program szervezőbizottsága mindenki számára hozzáférhetővé a Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/himezzmagyarra/

„A pályamunkákat Budapesten a Csató Tamás festőművész által vezetett OTP Galériában mutatjuk be 2020-elején, utána indulunk el a legszebb kézimunkákkal az elszakított területeken és külföldi országokban található kiállítótermek felé. Nem titkolt célunk megismertetni a nagyvilággal a népi iparművészeinket, egyben szeretnénk, ha őket lelkes amatőrök követnék a hímzés szeretetében, ugyanakkor e verseny tehetségkutatás is”- nyilatkozta a Házi áldás hímző-pályázat küldetését Szöőr Anna ötletgazda, aki hozzátette: a pályázat kiírásáról azért döntött rekord sebességgel a Hímzés nagykövetekkel bővült program-koordínátor csapat, mert ez a feladat hozzájárul az adventi várakozás lelkiségéhez, szellemiségéhez.

Matyó mezt kapott a Puskás-díjas futballista

Az erdélyi Sántha Évi és férje Barna „Magyar Hiszekegyet” készítettek a nemzeti összetartozás jelképeként, míg a vásárosnaményi Beregszem Egyesület a kárpátaljai Credo Verséneklő Együttes kiegészítőit készítette el, hogy az együttes tagjai, mint tiszteletbeli Hímzés nagykövetek ezzel is erősítsék a patrióta és lokálpatrióta érzelmeket a Történelmi Magyarország területén.

„Miután a debreceni konferenciánkon átadtuk az erdélyi Zsóri Dani Puskás-díjas futballista edzőjének a mezőkövesdi Árvai Erzsébet, szakmai vezetőnk által hímzett matyó mezt és a fiatal labdarúgó ennek láthatóan nagyon örült, megéreztük, hogy elemi erővel tör fel a fiatalokból a népi motívumok iránti igény” - osztotta meg konferencia élményét Sebestyén Márta, a Hímezz magyarra program kommunikációs tanácsadója.

„Ekkor terveztük el, hogy egyszerre adunk lelki, vizuális és manuális élményt a gyermekeknek, fiataloknak és persze kevésbé fiataloknak is úgy, hogy Szeleczky Zita művésznő szellemiségének megfelelően bevonjuk a pályázatunkba a szórvány magyarságot is, azaz a Házi áldás hímző pályázatunkkal nyitunk a külföldön található magyar intézetek felé is a határon túliakon kívül” - tette hozzá Szöőr Anna, a program ötletgazdája, aki megosztotta velünk azt az információt, hogy már az EMMI támogatását élvezi a program.
„Megtiszteltetés számunkra, hogy a délvidéki Topolcsányi Laura, írónő elfogadta tőlünk a   Hímzés nagykövete címet, egyben vállalta, hogy életút interjúkat készít a többi Hímzés nagykövettel, valamint egy további munkája során ötvözni fogja a hímzésvilág vizuális kincseit a gyermeki képzeleten át a meseirodalommal” - tért rá a Hímezz magyarra program sokszínűségére Sebestyén Márta.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.