Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Néhány évvel azután, hogy egy tiltakozás részeként megjelent az első kis park egy San Francisco-i autóparkoló helyén,  a miniparkok a városfejlesztők kedvelt „élettérnövelő” eszközeivé váltak. Egy kis fa padlózat, pár négyzetméter gyep, néhány asztal és szék. Máris kész a legújabb városi társasági tér.

Jelenleg 40 minipark található San Franciscóban, és több mint 40 park tart a tervezés, engedélyezés vagy kivitelezés fázisában. San Franciscónak saját minipark programja van (Pavement to Parks), amelyben pontosan meghatározzák a parkok kialakításának feltételeit és működési elveit.

„A program alapjául a Parking Day kezdeményezés szolgált, azt foglaltuk egységes szerkezetbe, intézményesítettük és legalizáltuk” – mondta a program vezetője, Paul Chasan. A parkok fő célja a nem motorizált közlekedés támogatása, a környezetbarát megjelenés, és az egy helyen élők közötti interakció elősegítése, a közösségépítés.

image

Az egyes parkokat többnyire helyi vállalkozások szponzorálják (kb. 20-30 ezer dollárba kerül egy park létrehozása), de a város szigorú elvárása a parkokkal szemben, hogy azok valóban közparkok és bárki által használhatók legyenek.

image

A miniparkok létrehozása sok esetben a helyi vállalkozások érdeke is: számos példa mutatja, ahogy egy-egy park fellendítette a környező üzletek forgalmát, hisz az emberek teret kaptak a sétára, nézelődésre, az aktív időtöltésre, a szomszédokkal való találkozásra és ismerkedésre. Egy új réteg bújt elő kis kuckójából és úgy tűnik, óriási az igény az ilyen területek kialakítására.

image

Eddig egyetlen magánszemély alakított ki miniparkot a háza előtt, de több hasonló pályázat is érkezett már. Öröm látni, hogy bár a háztulajdonos a felelős a park rendbetételéért, a szomszédok is magukénak érzik, és szívesen segítenek pl. a grafittik eltűntetésében.

Az Egészségügyi Világszervezet 2008-as jelentése szerint a depresszióban szenvedő betegek számának növekedése a jóléti országokban igen szoros összefüggésben van a növekvő urbanizációval. A parkoknak, a barátságosabb környezetnek tehát nagy jelentősége van. Az emberek mentális és fizikai közérzete, jóléte nagyban függ attól, hogy mennyire zöld környezet veszi őket körül.

Ezt a kapcsolatot támasztják alá az Exeter Egyetem kutatásainak eredményei is. Az egyetem kutatói 1991 és 2008 között több mint 10 000 ember (5500 háztartás) lakókörnyezetét vizsgálták meg. A kutatásból egyértelműen megállapítható, hogy amennyiben a jövedelem, az egészségi állapot, a lakás típusa és mérete, és a közvetlen lakókörnyezet rendben van, a zöldebb városi környezetben lakók sokkal boldogabbnak érzik magukat és jóval alacsonyabb a mentális szorongás mértéke a körükben. Míg pl. a házasságban élés csak az adott ember boldogságérzetét növelik, addig a zöld városi felületek sok ember közérzetét javítják egyszerre, ezért össztársadalmi szinten jelentőségük óriási.

image

 

Szerencsére egyre több városszépítő, városzöldítő program indul útjára világszerte. Magyarországon is találkozhatunk hasonló kezdeményezéssel: ilyen például a „TűzfalRehab az Erzsébetvárosban” program, amelynek keretein belül 8 nagyméretű falfelület és tűzfal újul meg művészek segítségével a kerületben. S ugyan ettől nem lesz zöldebb az utca, mégis barátságosabb, emberibb és jobb érzéssel tölti el az arra sétálót és az ott lakókat.

image

Ismersz még hasonló kezdeményezést? Írd meg nekünk a szerk[kukac]tve.hu címre, és közkinccsé tesszük. Köszönjük!

Forrás: Grist.org, Sustainable Development

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.