Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A megfelelő minőségű és mennyiségű alvás elengedhetetlen a kiegyensúlyozott élethez, de vajon mi történne, ha mégsem aludnánk?

Elképesztő rekord

Többször is próbáltak megdönteni Randy Gardner elképesztő rekordját, de mind a mai napig nem sikerült senkinek. A férfi 1965-ben, amikor mindössze 17 éves volt, 264 órát töltött ébren, tehát 11 napot. Célja az volt, hogy megfigyelje teste miképp reagál az alváshiányra.

A kísérlet pedig igencsak „látványos" volt, ha lehet így fogalmazni. Gardner szemei a második nap után már nem fókuszáltak, később pedig már egyáltalán nem volt képes tapintás alapján azonosítani a tárgyakat. A harmadikon napon kedvtelen volt és koordinációs képességei is egyre jobban romlottak. A kísérlet végére koncentrációs nehézségei voltak, kihagyott a rövidtávú memóriája, paranoiás lett és hallucinált.

Ugyan Gardner a kísérlet után teljesen helyrejött és nem alakultak ki nála maradandó testi és lelki problémák, ez közel sem ennyire veszélytelen. Rengeteg embernél az alvásmegvonás hormonzavarokhoz, különféle betegségekhez vezethet. Az alváshiány ezen felül a hippocampus egységét károsítja, ez pedig erős hangulatzavarokat okozhat. Sérülhet a testhőmérséklet szabályozása és sok más szervrendszer, szövet működése is, mint például a zsíranyagcsere. Rendkívüli esetekben stroke-hoz és halálhoz is vezethet.

 

​Mennyit kellene aludni? 

Sokszor hallhatjuk, hogy nyolc órára van szüksége minden embernek, ahhoz, hogy kipihenten ébredjen, azonban ez nem így van. Az alvásigény eltérő, másrészt, ezt az életkor is erősen befolyásolja. A babák akár 15 órát is alhatnak, az óvodásoknál ez már 10-13 órára csökken, az iskolásoknak legalább 10 órányi alvásra lenne szüksége, a felnőttek nagy része pedig sokszor a 6-7 óra alvást is elegendőnek érezheti. Az alvásigényre hatással lehet egy betegség is, a fárasztó fizikai munkavégzés, vagy az aktív szellemi tevékenység is.

Forrás: hamuesgyemant.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.