Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A vármegye- és országbérletek érvényességi idejének kezdetére Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő emlékeztetett a közösségi oldalán.

 

Mint ahogy arról korábban beszámoltak, Orbán Viktor miniszterelnök februárban tartott évértéklőjén jelentette be azokat a kedvezményes utazási lehetőségeket, mellyel a 9450 forintba kerülő vármegyebérlet és a 18 900 forintért megvásárolható havi országbérlet is elérhetővé vált a tömegközlekedést használók számára, akik ezáltal komoly összegeket spórolhatnak.

A bérletek május 1-jétől használhatók, melyre Szentkirályi Alexandra kormányszóvívő hívta fel a figyelmet közösségi oldalán. 

A bérletekkel kapcsolatban a MÁV-Volán–csoport weboldalán kiemelte: „a vidéki és a Pest vármegyei közösségi közlekedést hozza lendületbe az új 30 napos érvényességű vármegyebérlet, amely a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV és a GYSEV járatain egyaránt igénybe vehető. A teljesárú bérlet 9450 forintba kerül, ezáltal olcsóbb, mint a havi Budapest-bérlet. A tanulóbérlet 90 százalékos kedvezménnyel váltható, 945 forintba, azaz nagyjából kétgombócos fagyi árába kerül”.

Azok, akik utazásaik során rendszeresen átlépik a vármegyehatárt, 2 vármegyebérlet áráért az ország egész területére érvényes országbérletet vásárolhatnak.

Ennek kiemelkedő előnye, hogy minden olyan járatra érvényes, amelyet a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV vagy a GYSEV üzemeltet helyközi forgalomban, így akár egyetlen bérlettel keresztül utazhatjuk hazánkat, eljuthatunk a legszebb, legnépszerűbb turisztikai látványosságokhoz, kirándulásra és akár vármegyéken át történő napi ingázásra is alkalmas.

A 30 napos teljesárú országbérlet 18 900 forintba kerül. Kétezer-ötszáz forinttal olcsóbban vásárolható meg, mint jelenleg a 30 kilométerre érvényes bérlet.

A tanulók ezt a bérletfajtát választva is igénybe vehetik a 90 százalékos kedvezményt, így 1890 forintért szinte bárhová eljuthatnak az országban a diákok kötöttpályán vagy pedig Volánbusszal.

Elérhető az orszagberlet.hu weboldal is, amelyen könnyen tájékozódhatunk

Az utasok továbbá könnyen tájékozódhatnak az erre a célra létrehozott orszagberlet.hu weboldalon is, ahol tizenkilenc vármegyét ábrázoló térképen tekinthetjük meg az elérhető helyközi távolsági buszokat és a vasúthálózatot. Ugyancsak térképen kereshetők ki az értékesítőhelyek, amelyek között külön jegypénztárakra és automatákra is rá lehet keresni.

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.